×

A női labdarúgó-válogatott már tudja az őszi meccsprogramját

Az MLSZ is nyilvánosságra hozta a női labdarúgó-válogatott őszi Európa-bajnoki selejtezőinek módosított menetrendjét, melyet az UEFA tett közzé.

Az Európa-bajnokságnak az eredeti tervek szerint jövő júliusban adott volna otthont Anglia, de a járvány miatt az európai szövetség egy évvel, 2022. július 6. és 31. közé elhalasztotta a tornát. A selejtezősorozatot, melynek júniusi meccsei is halasztásra kerültek, továbbra is idén kívánják befejezni.

A magyar válogatottra még négy találkozó vár a Svédországot, Izlandot, Szlovákiát és Lettországot magába foglaló F csoportban. Jelenleg az erőviszonyoknak megfelelően a harmadik kalapból sorsolt nemzeti csapatunk a csoport harmadik helyén áll egy-egy győzelemmel és két vereséggel.

A hátralévő fordulókban – az MLSZ által közzétett tweet szerint is – az alábbi időpontokban lép pályára Markó Edina csapata: szeptemberben két idegenbeli találkozón, 17-én az élen álló svédek, majd 22-én a sereghajtó lettek vendégeként, aztán októberben 23-án a szlovákok, végül december 1-én az izlandiak ellen egyaránt hazai pályán.


A tornára a kilenc csoport első helyezettje és a három legjobb csoportmásodik jut ki a rendező angolok mellé, a további hat második helyen végző pedig pótselejtezőn teszi teljessé a 16-os mezőnyt.