Musorujsag
Élő Eredmények

A kormány engedélyezi: újra nézők előtt játszhatnak meccseket a magyar stadionokban

A kormány engedélyezi: újra nézők előtt játszhatnak meccseket a magyar stadionokban

Magyar Közlöny (fotó: mti)
A Magyar Közlönyben csütörtök éjfélkor bejelentett 241/2020-as kormányrendeletben az áll, hogy ha szigorú feltételek mellett is, de újra részt vehetnek szurkolók a stadionokban rendezett sporteseményeken.

Az alábbiak állnak a rendelet hazai sporteseményekre vonatkozó részében:

 

4 . Kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó közös szabályok

4.§ (1) Ha a szabadtéri rendezvény nézőterén ülőhelyek kerültek kialakításra, akkor a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint legalább 1,5 méteres
távolságot (a továbbiakban: védőtávolság) kell biztosítani.
(2) A szabadtéri rendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a szabadtéri rendezvény szünetében,
c) a szabadtéri rendezvény létesítményének területén, illetve a szabadtéri rendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben, valamint
d) az olyan szabadtéri rendezvényen, amely helyszínén ülőhelyek nem kerültek kialakításra.
(3) Az e rendelet szerinti védelmi intézkedések betartásához szükséges feltételek biztosítása a szervező felelőssége.
(4) A szervező gondoskodik a szabadtéri rendezvény azon látogatójának szabadtéri rendezvény helyszínéről történő
eltávolításáról, aki e rendelet szerinti védelmi intézkedéseket megszegi.

Ezek az előírások május 28-ától, azaz csütörtöktől érvényesek az ország egész területén.

Hogy az OTP Bank Ligában valóban visszatérhetnek-e a nézők a lelátóra, az a bajnokságot szervező Magyar Labdarúgó Szövetség állásfoglalásától függ. Jelenleg még az újraindításról döntő határozat szerinti protokoll van életben, miszerint a sportzónában, tehát a pályán, a kispadokon és az öltözőben csak frissen tesztelt személyek tartózkodhatnak, míg a többi részében, kivéve a páholyokat, pedig saját felelősségre a sajtó és a rendezői munkatársak.

A bajnokság és a Magyar Kupa mérkőzései a koronavírus-járvány miatti szünetet követően múlt szombattól folytatódtak zárt kapuk mögött.

 

További tartalmak