Musorujsag
Élő Eredmények

Cseri Tamás: A kupagyőzelmet és a bajnoki bronzot is nagyon szeretnénk

Cseri Tamás: A kupagyőzelmet és a bajnoki bronzot is nagyon szeretnénk

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Megszorításokkal ugyan, de visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra, a többi közt erről is beszélgetett az M4 Sport Góóól!2 című műsorának különkiadásában Molnár Mátyás műsorvezető, Hajdú B. István, a csatorna kommentátora és Dr. Horváth Zsolt szakértő, a vendég pedig a Mezőkövesd alapembere, Cseri Tamás volt. A futballista elárulta, valahol bizony a feleségének köszönheti jelenlegi sikereit, s nem tudna választani a Magyar Kupa-győzelem és a bajnoki bronz között.

A Mezőkövesd-Honvéd Magyar Kupa-döntőt az M4 Sport június 3-án, szerdán 20 órától élőben közvetíti.

„Semmi sem lehetetlen” – mondta Cseri Tamás, aki pontosan tudja, miről beszél, hiszen pár éve még álmodni sem nagyon mert mindarról, ami most történik vele.

„Régen, például még a Pécs játékosaként másféle életet éltem, amit sose tagadtam. A változáshoz kellett a feleségem, aki két gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg. Mindez nagyban befolyásolta az én életemet. Nem biztos, hogy én 29 évesen abban gondolkoztam, hogy lesz lehetőségem az NB I-ben játszani. Kuttor Attiláék két és fél éve elkezdtek egy munkát, aminek a gyümölcse kezd beérni. Év elején is mertünk nagyot álmodni, ezért azt mondom, hogy akár az ezüstérem is elérhető, de a bronzot mindenképp szeretnénk megcsípni, s mellé begyűjteni a Magyar Kupát.”

A Mezőkövesd a MOL Fehérvár legyőzésével történetében először jutott az MK-döntőbe, ahol június 3-án, a Puskás Arénában immár nézők előtt csaphat össze a Budapest Honvéddal.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy nézők előtt játszhatunk” – tette hozzá Cseri.

A teljes adást a lejátszóra kattintva nézheti meg:

A felvétel idején Kuttor Attilának még a kétmeccses eltiltása volt érvényben, ám azóta tudott, hogy mégis ott lehet a kispadon a kupadöntőben.

 

 

 

További tartalmak