Musorujsag
Élő Eredmények

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

M4 Sport
A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

A Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem együttműködésében született könyv bemutatóján a kormányfő azt hangsúlyozta: talán nem véletlen, hogy Trianon után volt a magyar futball első aranykora, majd a második világháborút követően, az ötvenes években az Aranycsapat időszaka. Akkoriban a zöld gyepen a megszálló ország csapatát is le lehetett győzni, tehát a futballt a kultúra és a történelem részeként kell kezelni – fűzte hozzá.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története”, vagyis maga a művészet. A miniszterelnök úgy vélte, „a futball maga az élet”, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok:

 

„A futball nemcsak egy játék, hanem az maga az élet. És mi úgy gondoljuk, hogy ez egy igazságos játék, mert nyílt sisakkal kell megküzdeni előre felrajzolt pályán, rögzített szabályok szerint, a szemben álló feleknek és nem pedig úgy, hogy valami tárgyalóasztaloknál húznak mindenfajta vonalakat, ami eldönteni egy-egy ember sorsát, hanem mindenki a saját sorsáért felelős. Tehát a magyar futball mindig is vigasz volt a számunkra, nem tartom véletlennek, hogy pont Trianon után volt az első nagy aranykorszakunk, amikor a magyar futball vigasz volt. Azt sem tartom véletlennek, hogy pont az 50-es években voltunk olyan jók, ennek biztos van sportszakmai oka is. De a futball arra is jó, hogy ha másra nem is jó, a futballpályán a megszálló országot is le lehet győzni, még ha nem is olyan egyszerű, de sikerülhet. Tehát a futball az mindig vigasz és jóvátétel lehetőségét is adja egy olyan nemzetnek, mint amilyen mi vagyunk ezért nem egyszerűen csak sportként, hanem a kultúra és történelem részeként is kell kezelni” – fejtette ki Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy labdarúgó-akadémiát nehéz lélektanilag egyben tartani, mert a falai között „a régi futballisták tapasztalatát kell összeépíteni a modern hókuszpókusszal”, és ha ez nem sikerül, akkor „féllábas lesz az akadémiák működése”. Megjegyezte, hogy a hazánkban működő labdarúgó-akadémiák azonosságuk mellett is sok mindenben különböznek. Ezt nagyszerű dolognak nevezte, mondván, nem is szabad egységesíteni ezeket, mert „haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy régóta fáradoztak az országos akadémiai rendszer megalkotásán, ez ma már működik, az egész magyar futballtársadalmat szolgálja. „Türelmetlenül várjuk, hogy a könyv a valóságba költözzön, és végre igazi jó futballisták kerüljenek ki az akadémiákról” – jegyezte meg.

Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2018-ban kezdtek szakmai együttműködésbe a Testnevelési Egyetemmel, és ennek eredménye a tankönyv. Nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is a modern képzés alapvetése lehet a tíz fejezetből álló, több mint 400 oldalas kötet – tette hozzá.

Jelezte, hogy a kötet másfél év alatt készült el, 13 év tapasztalatát használták fel hozzá.

Takács Mihály a Puskás Akadémia igazgatója, a könyv társszerzője elmondta, hogy értéket kívántak teremteni, ami sikerült, hiszen a tankönyvet szakmai bírálóbizottság minősítette és egyetemi tankönyvvé nyilvánították.

Közölte, hogy a felcsúti akadémián és a világ labdarúgásában alkalmazott módszereket igyekeztek használhatóvá tenni, megosztani a világgal, a sporttársadalommal, emellett be akarták mutatni, hogy Európa és a világ labdarúgásában hogyan illeszkedik egymáshoz a tudomány és a futball.

Csáki István, a Puskás Akadémia tudományos munkacsoportjának vezetője, társszerző megemlítette, hogy a Testnevelési Egyetem mellett az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakemberei is közreműködtek a kötetben. Huszonhét szakember dolgozott rajta, tizenkilenc írta a fejezeteket, kettő lektorálta, hatan pedig a végső szerkesztésben segédkeztek.

Úgy vélte, nagy értéke a könyvnek a fejezetek végén lévő irodalomjegyzék, amely több mint félezer szakmai kötetre utal.

A könyvbemutatón jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora is.

Utóbbi felszólalásában hangsúlyozta: hibásan választják szét a sportot az egyéb művészeti ágaktól, hiszen a mozgás és a testkultúra ugyanolyan értékes, mint bármelyik másik művészeti ág.

Elmondta, hogy a TE a könyv megjelenéséhez nyújtott támogatáson túl saját eszközeivel is igyekszik segíteni a magyar sporttársadalmat. Integrált laborrendszert hoztak létre, ahol a sportpszichológia, a dietetika vagy a terhelésélettan is a legmodernebb körülmények között oktatható, mérhető, használható. Megjegyezte: a sporthoz nevelés szükséges, mert test és lélek összekapcsolása nélkül nem lehetséges egészséges sportolót felnevelni.

További tartalmak