×

MK-döntő: A Honvéd nyolcadszor vagy a Mezőkövesd először?

A Budapest Honvéd a tizenkilencedik, a Mezőkövesd viszont története első Magyar Kupa-döntőjére készül. A finálét szerdán rendezik az új Puskás Arénában, a 20 órakor kezdődő meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.


A Budapest Honvéd története során nyolcadszor nyerheti meg a Magyar Kupát. A kispestiek vasárnap a Debrecen elleni bajnoki sikerrel hangoltak a fináléra, ez volt a februárban kinevezett Pisont István első tétmeccsen aratott győzelme a Honvéd vezetőedzőjeként.
Érdekesség, hogy mindkét vezetőedző és mindkét első számú segítő magyar válogatott labdarúgó volt, sőt, mind a négyen megnyerték játékosként a Magyar (Népköztársasági) Kupát. A mezőkövesdi vezetőedző, Kuttor Attila négyszeres kupagyőztes, az MTK-val háromszor (1997, 1998, 2000), a Videotonnal egyszer (2006) diadalmaskodott. Segítője, Tóth Mihály 1996-ban a Honvéddal, 2005-ben a Sopronnal nyerte meg a trófeát. Pisont István 1989-ben a Bp. Honvéddal győzött, míg Dajka László ugyancsak a kispestiek csatáraként ünnepelt kupagyőzelmet, 1985-ben.

 

Hidi Patrik szerint a közös munkában még az út elején járnak, de mentálisan elég erősek ahhoz, hogy eredményesek legyenek, a kupagyőzelem ráadásul tökéletes motivációt jelent mindenkinek. „Európa-liga-indulást ér, beírhatjuk magunkat a klub történelmébe, úgyhogy nagyon sok motivációt lehet találni egy ilyen meccsen, viszont nagyon tervezgetni nem lehet, hiszen egy ilyen döntőben bármi megtörténhet, bárki megverhet bárkit” – nyilatkozta a közmédiának a középpályás.

A Mezőkövesd először jutott be a sorozat döntőjébe. Az NB I-ben harmadik helyen álló csapat korábban még nem szerepelt ilyen eredményesen, mint a mostani szezonban, Nagy Dániel szerint ugyanakkor a legfontosabb napok és hetek még csak most következnek. „Kiegyensúlyozott párharc lesz, hiszen a bajnokságban elég közel vagyunk egymáshoz, de talán el is tekinthetünk attól, hogy a bajnokságban ki hogyan szerepel, mert ez egy különleges mérkőzés, ahol mindenki a lehető legtöbbet fogja kihozni magából” – fogalmazott a középpályás, aki a Ferencváros és az Újpest játékosaként nyert már Magyar Kupát.

Akár a Kuttor Attila vezette Mezőkövesd, akár a Pisont István által irányított Honvéd nyer, az már biztos, hogy 2014 után először nyer újra magyar edző csapata a sorozatban. Akkor Kondás Elemér örülhetett a DVSC trénereként, azóta 2014-ben és 2018-ban Nebojsa Vignjevics (Újpest), 2015-ban, 2016-ban és 2017-ben Thomas Doll (Ferencváros), 2019-ben pedig Marko Nikolics (Fehérvár) vezette MK-diadalra csapatát.

A novemberben átadott Puskás Aréna lelátóján rendkívüli óvintézkedések mellett szurkolók is lehetne, a belépőket kedden délelőtt 10 órától lehet megvásárolni. A szerdán 20 órakor kezdődő Budapest Honvéd – Mezőkövesd kupadöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.