Musorujsag
Élő Eredmények

Nehéz, de megérdemelt győzelmet aratott az FTC a Kisvárda felett

Nehéz, de megérdemelt győzelmet aratott az FTC a Kisvárda felett

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában a szombati játéknap első mérkőzésén a Ferencváros a szinte végig védekező Kisvárda ellen 1-0-s győzelmet aratott, ezzel újabb komoly lépést tett a bajnoki cím megvédése felé.

A Ferencváros hét közben a Paks otthonában két nagyon fontos pontot szórakozott el a Paks otthonában. Kilencven perc elteltével 2-0-ra vezettek a fővárosi zöld-fehérek, már-már zsebben érezhették a 3 pontot végül csak eggyel utazhattak haza.

Azért is lehetett bosszantó számukra a pontvesztés, mert a fordulóban az üldöző MOL Fehérvár FC is botlott, öt meccsel a zárás előtt 11 pontossá nőhetett volna a csapat előnye. Így maradt a tabellán a kilenc pont a két klub között, ami így is jelentős.

A Kisvárda Bódog Tamás vezetésével stabil és kellemetlen csapatnak mutatkozik. A bajnokság újraindítása óta, akit meg kellett verni, azt megverte (Újpest, 1-0), a dobogósoknak pedig alaposan megkeserítette az életét: a MOL Fehérvártól 2-0-ra kikapott, de az eredményből nem derül ki, hogy a meccs nagyobb részében a várdaiak támadtak és sok helyzetet dolgoztak ki.

Kedden a gödörbe került harmadik helyezett Mezőkövesdet fogadta a csapat, a mérkőzésen mindkét gárda a győzelemért játszott, végül igazságosnak mondható döntetlen született (1-1).

A szezonban az egymás elleni mérleg egyértelműen az FTC javára billen el: kétszer találkoztak, mindkétszer a Fradi nyert (1-0, 2-1)

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)

Groupama Aréna, 2123 néző, v.: Pintér
gólszerző: Sigér (75.)
sárga lap: Isael (9.), Szihnyevics (45.), Blazic (58.), illetve Simovic (14.), Szőr (73.), Obradovic (80.)

Ferencváros:
Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic (Heister, 78.) – Sigér (Csonka, 88.), Haratyin – Nguen, Isael (Boli, 59.), Skvarka (Zubkov, 58.) – Szihnyevics (Vécsei, 77.)

Kisvárda
Minca – Hej, Beriosz, Kravcsenko, Baranyai – Szőr (Czene, 77.), Simovic (Avetiszjan, a szünetben) – Sassa (Himics, a szünetben), Obradovic (Bíró, 91.), Jelena – Tischler (Riznicsenko, 78.)

A mérkőzés összefoglalója:

Szerhij Rebrov a Paks elleni meccshez képest négy helyen változtatott kezdőcsapatán, minden sorához hozzányúlt. Elől a norvég Bolit pihentette, így Szihnyevics kapott szerepet ékként.

Bódog Tamás ennél jóval bátrabb volt, a Mezőkövesd elleni bajnokihoz képest az összes poszton változtatott.

A Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, az első 5 perc után 84 (!!!) százalékban birtokolta a labdát, de a vendégek jól romboltak, nem engedték helyzetbe kerülni a zöld-fehéreket.

A piros mezben játszó Kisvárda teljesen átengedte a területet a fővárosi csapatnak és a kontrákra rendezkedett be, amelyekbe a mérkőzés elején mindig hiba csúszott.

Úgy telt el az első 10 perc, hogy egyik kapu közelébe sem került a labda, köszönhetően annak, hogy a hazaiak is nagyon pontatlanul játszottak.

Rebrov ekkor teljesen ráküldte az övéit a Kisvárdára, pár percre egész pályás letámadást alkalmazott, hátha egy lecsorgó labdát el lehet csípni az ellenfél térfelén, de ez sem vezetett eredményre.

Az első kapura lövésre a 19. percig kellett várni, ez is csak szabadrúgásból sikerült, de Isael 28 méteres próbálkozása nem ijesztette meg a Bódog Tamásnál ezen a meccsen debütáló Minca kapust.

Az első egészségügyi szünetig elég unalmasan, álmoskásan csordogált a játék. Komoly mezőnyfölényben futballozott a Ferencváros, de nagyon lassan, így nem lehetett helyzeteket kialakítani.

Talán az is gondot okozhatott a zöld-fehérek támadásépítésében, hogy a jó karmesteri képességekkel megáldott Isael teljesen kihúzódott a jobboldalra, onnan pedig nem tudta szervezni a játékot, a norvég Tokmac, aki a szélről kifejezetten veszélyesen szokott megindulni, zömmel a pálya közepén volt található.

Az is szembetűnő volt, hogy a Rebrov-csapat középen próbálta feltörni a zárt vendégvédelmet, a széleket alig-alig használta, pedig lennének játékosaik, akik képesek jól centerezni, ahogyan van több jól fejelő játékosa a fővárosiaknak.

A 36. percben Kharatin unhatta meg a totyogást és egy átlövést vállalt el, de az is feledhetőre sikerült. Később Isael takarásból érkező lövése már veszélyesebb volt – az első kaput eltaláló a meccsen – de Minca magabiztosan védett.

A félidő hajráját kicsit jobban megnyomta a hazai csapat, amely a széleket is többet kezdte el használni, de a precizitás nagyon hiányzott az utolsó vagy kulcspasszokból.

Szinte teljesen eseménytelen félidőt produkáltak a csapatok, lehetett dolga a szünetben a két vezetőedzőnek, bár az Üllői úton a gól nélküli 45 perccel nem lehetett elégedetlen Bódog Tamás. Védekezési feladatait jól megoldotta csapata.

Némi meglepetésre a második játékrészre csak Bódog Tamás nyúlt csapatához, Sassa és Szimovics maradt az öltözőben, Avetiszian és Khymich  vonulhatott a pályára.

A félidő egy nem különösebben veszélyes Kisvárda-lövéssel kezdődött, az első kísérlettel a vendégek részéről, de a Ferencváros irányított. Pontrúgások után Blazic és Sigér is kecsegtető helyzetbe került, de a gólra még mindig várni kellett.

Rebrov az 58. percben cserélt először, a visszafogott teljesítményt nyújtó Skvarka helyére Zubkov érkezett, egy támadással később Boli is pályára lépett, a brazil Isael mehetett zuhanyozni.

A 62. percig kellett várni, hogy a Kisvárda megdolgoztassa Dibuszt, ekkor Jelena úgy 30-ről vállalt egy egy szabadrúgást, az FTC kapusának ujjgyakorlat volt a védés. Ezt a jelenetet leszámítva állandó nyomás alatt állt a vendégek kapuja.

Az első 45 perchez képest jelentősen felgyorsult a Ferencváros játéka, több veszélyes szituáció alakult ki a várdaiak kapuja előtt, de még mindig pontatlan volt a csapat. Boli és Zubkov jót tett a zöld-fehérek támadójátékának, ahogyan az is szembetűnő volt, hogy egyre több szélről érkező labdát láthattunk Minca kapuja előtt.

Ugyanakkor hiába volt már-már nyomasztó a hazai fölény, Bódog Tamás legénysége hibátlanul védekezett.

A 75. percben megtört a jég, a ferencvárosi fölény góllá érett igaz, egy szerencsés találattal. Sigér Dávid ment el a jobboldalon, akinek a beadása kicsit lecsúszott, de pont annyira, hogy a bal kapufa mellett befért a labda a kapuba. Minca későn észlelte a veszélyt, már csak a gólvonalon belül tudott a labdához érni, talán az ő számlájára is írható a hazaiak gólja. (1-0)

A Kisvárda nem tudott ritmust váltani, a bajnoki címvédő támadásban maradt, Tokmac egy szép szóló végén megduplázhatta volna csapata előnyét.

A ráadás 3 perc volt, az utolsó percben egy szögletet végezhetett el a Kisvárda, amelyre a kapus, Minca is felfutott, aki lövőhelyzetbe is került, de a lövését blokkolták a védők.

Az eredmény már nem változott, ha nehezen is, de bezsebelte a három pontot az FTC.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, fontos három pontot szereztek, jól játszott a csapat, mert annak ellenére sikerült helyzeteket kidolgozni, hogy az ellenfél nagyon zártan védekezett. „Megérdemelték a fiúk a győzelmet, nagyon nehéz zsinórban a harmadik mérkőzést játszani ilyen kevés pihenővel, ki is vannak készülve, de hajtottak.”

„Gyakorolni kell sokat, kint kell maradni edzés után, nézni kell a kapus mozgását… Lehet így is, de lehet úgy is, hogy véletlenül a külsődről csúszik le” – viccelődött a szerencsés gólján Sigér Dávid. – A meccset eldöntő játékos azért örül különösen a győzelemnek, mert szerinte „nyögvenyelős” mérkőzés volt, a Kisvárda utolsó szöglete előtt pedig saját bevallása szerint jobban felment a pulzusa a kispadon, mint amikor a pályán volt.

Bódog Tamás, a vendégek trénere büszke a játékosaira, akik szerinte mindent megtettek, a Ferencvárosnak nem is sikerült túl sok helyzetet kialakítania. „Bosszantó, hogy egy ilyen talált góllal tudtak nyerni. Persze gratulálunk nekik, ők a jobb csapat, de így egy kicsit fájó.”

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 2-2
Zalaegerszegi TE FC-Paksi FC 3-3

pénteken játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 1-2

vasárnap játsszák:
Kaposvári Rákóczi FC-Diósgyőri VTK 19.00
MOL Fehérvár FC-Újpest FC 21.05

A tabella:
1. Ferencváros 29 20 7 2 54-23 67 pont
2. MOL Fehérvár FC 28 16 7 5 50-24 55
3. Mezőkövesd Zsóry FC 29 13 7 9 39-27 46
4. Puskás Akadémia FC 29 11 11 7 44-37 44
5. Diósgyőri VTK 28 12 5 11 37-37 41
6. Budapest Honvéd 29 11 8 10 31-36 41
7. ZTE FC 29 9 9 11 46-41 36
8. Kisvárda Master Good 29 10 5 14 37-40 35
9. Újpest FC 28 10 5 13 35-40 35
10. Paksi FC 29 9 7 13 37-47 34
11. Debreceni VSC 29 9 5 15 42-55 32
12. Kaposvári Rákóczi FC 28 3 2 23 21-66 11 – már kiesett

A 30. forduló programja:
kedd:
Kisvárda Master Good-ZTE FC 19.00
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 21.05
szerda:
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.00
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 19.00
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 21.05

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1464414"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a Fradi-Kisvárda bajnoki
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/06/D__AS20200613030-1024x837.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Budapest, 2020. június 13. A kisvárdai kapus, Mihai Adrian Minca gólt kap a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencváros - Kisvárda mérkőzésen a Groupama Arénában 2020. június 13-án. A Ferencváros 1-0-ra győzött. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak