Musorujsag
Élő Eredmények

193 válogatottság hagyja abba a szezon végén

m4sport.hu
Egyikük folyamatosan, a másik három játékos kisebb-nagyobb megszakításokkal volt tagja a válogatottnak.
Huszti Szabolcs harcosságára a válogatottban is szükség lett volna, de nem mindenkivel találta meg a közös hangot. EPA/ARNE DEDERT

A héten három egykori válogatott labdarúgó, Juhász Roland, Huszti Szabolcs és Tőzsér Dániel jelentette be, az idény végén felhagynak az aktív játékkal, Lenadro pedig már ősszel jelezte, az idény végén visszavonul. Valamennyien gazdag pályafutást hagynak maguk mögött, hiszen mind a négyen lehettek bajnokok külföldön, Juhász, Huszti és Leandro pedig Magyarországon is.

A válogatottban Juhász Roland szerepelt a legtöbbször, 95 alkalommal húzhatta magára a nemzeti mezt. Ezeken a találkozókon hat gólt szerzett. 2004 áprilisában, mindössze 21 évesen volt először válogatott és debütálásán rögtön betalált Japán ellen.

Legutoljára 2016 novemberében, a svédek elleni barátságos találkozón lépet pályára. A három játékos közül ő az egyetlen, aki jelentős világversenyen, a 2016-os Európa-bajnokságon is szerepelt a válogatottal.

A makacs sérülése miatt visszavonuló Huszti szintén a japánok ellen és szintén góllal mutatkozott be a legjobbak között, hét nappal a 21. születésnapja után. Pályafutása során 51 alkalommal szerepelt a válogatottban, többnyire akkor, amikor külföldi kapitány ült a kispadon.

Tudása alapján simán 100-szoros válogatott is lehetett volna, de a magyar szakemberekkel nem találta a közös hangot. Legutoljára 2010 szeptemberében volt válogatott, akkor a kispadról nézte végig a Moldova elleni Eb-selejtezős győzelmet.

A Debrecennel a bennmaradásért harcoló Tőzsér is már a 21. születésnapja előtt bemutatkozhatott 2005 decemberében Mexikó ellen, és az azt követő tíz év alatt 31 alkalommal játszott a válogatottban. Ezeken a meccseken egy gólt szerzett (Málta ellen), és 2015 októberében, a görögök elleni Eb-selejtezőn játszott utoljára.

A Ferencváros magyar-brazil kettős állampolgárságú játékosa, Leandro 16-szor ölthette magára a címeres mezt, akárcsak a másik három játékos, ő is a Lothar Matthäus vezette csapatban mutatkozhatott be  a nemzeti együttesben 22 évesen. Utoljára 2015 szeptemberében lépett pályára a válogatottban, az Észak-Írország elleni 1-1-gyel végződő Eb-selejtezőn, az októberi, görögök elleni keretnek is tagja volt, akkor azonban már nem játszott.

További tartalmak