Musorujsag
Élő Eredmények

A Fradihoz igazolt Bogdán Ádám

A Fradihoz igazolt Bogdán Ádám

m4sport.hu
A Ferencvárosban folytatja pályafutását a hússzoros magyar válogatott kapus, Bogdán Ádám.

A 32 éves labdarúgó 2007. és 2016. között Angliában futballozott, legutóbb pedig a skót élvonalban szereplő Hibernian színeiben védett – írja a fradi.hu.

Bogdán első profi szerződését a Vasasnál írta alá, az NB I-ben azonban nem mutatkozott be és 2007 nyarán Angliába szerződött. A Premier League-ben és az Angol Ligakupában 2010-ben mutatkozott be. A 2012-es szezonban posztriválisa sérülése miatt több lehetőséget kapott és annak ellenére, hogy együttese kiesett az első osztályból, őt a klub szurkolói az Év játékosának választották.

Huszonnégy élvonalbeli mérkőzés után az angol másodosztályban 41 találkozón lépett pályára. A 2014/2015-ös idényben egy Liverpool elleni FA Kupa-mérkőzésen figyeltek fel rá a Vörösök, akikhez 2015 júniusában alá is írt.

A Poolnál második számú kapusként számítottak rá, védett több Ligakupa-találkozón és Jürgen Klopp irányítása alatt a PL-ben is bemutatkozhatott. Kölcsönben a Wiganhez került, majd utolsó állomása a skót élvonalbeli Hibernian volt.

Bogdán Ádámot 2012-ben és 2013-ban is az év magyar férfi labdarúgójának választották.

Borítókép: A Ferencvároshoz igazolt Bogdán Ádám (Fotó: fradi.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tippelde: Kihívóira talált Bozsik Péter, íme, a végeredmény
Az OTP Bank Liga 33. fordulójával a Tippelde első szezonja is véget ért, amelyben Bozsik Péter, az M4 Sport szakértője és Kihívói hétről hétre próbáltak ráérezni az aktuális forduló találkozóinak végeredményeire. Cikkünkből kiderül, a közszolgálati sportcsatorna online tippsorozatában végül kinek jött ki jobban a lépés.
OTP Bank Liga