×

Kárpátaljai szélsőt igazolt az OTP Bank Liga újonca

Az OTP Bank Ligába feljutott Budafoki MTE leigazolta Takács Ronaldot.

A klub tájékoztatása szerint a 22 éves balszélső a felkészülés kezdete óta próbajátékon szerepelt Budafokon, az elmúlt hetek edzésein és felkészülési mérkőzésein nyújtott teljesítményével pedig meggyőzte a szakmai stábot. Takács Ronald szabadon igazolhatóként érkezett új csapatához.

„Ronald megfelelő fizikai képességekkel rendelkezik: gyors, mozgékony, jól cselező futballista. Az elmúlt években megtorpant a karrierje, ami most Budafokon új irányt vehet” – mondta Oláh Lóránt sportigazgató a fiatal szélsőről.



Takács Ronald 1998. január 26-án született Kárpátalján, Visk településen. Ukrajnában a Sahtar Donyecknél tanulta a futball alapjait. A Puskás Akadémiánál három és fél, a DVSC-nél egy évet töltött, mielőtt 2014 nyarán az MTK Budapesthez igazolt.
A kék-fehéreknél az U17-es csapattól kezdve végigjárta az utánpótlás korosztályokat, 2016. július 17-én, a Vasas ellen pedig bemutatkozott az NB I-ben. A 2016/2017-es szezonban összesen négy bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzést játszott, utóbbi sorozatban gólt is szerzett.

A következő idényben kilenc NB II-es találkozón kapott lehetőséget az MTK-ban. Az első fordulóban, Csákváron győzelmet érő gólt lőtt. A visszajutást követően, 2018 őszén egy mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, majd novemberben közös megegyezéssel távozott a Hungária körútról. 2019 tavaszán a szlovák másodosztályú Inter Bratislava játékosa volt, az elmúlt szezonban csapat nélkül készült.

Takács Ronald korábban a magyar U18-as és U19-es válogatottban is szerepelt.