Musorujsag
Élő Eredmények

Utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Honvéd

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd leigazolta Tóth-Gábor Kristófot a Szombathelyi Haladástól.

A klub tájékoztatása szerint a 18 éves támadó kettő plusz egyéves szerződést kötött a kispestiekkel.

„Kristóf korosztályának az egyik legtehetségesebb támadója, nem véletlenül tagja az U19-es válogatottnak. Nagyon motiváltan érkezett a csapathoz, amelyet még tovább kívánunk erősíteni” – idézi Kun Gábor ügyvezető igazgatót a Honvéd honlapja.

A fiatal támadó az előző szezonban 19 mérkőzésen szerepelt a Haladás felnőttcsapatában, az U16-os, az U17-es és az U18-as válogatottban pedig 41 találkozón szerepelt és 16 gólt szerzett.

A Budapest Honvéd korábban Zsótér Donát és Baráth Botond szerződtetését jelentette be a nyári átigazolási szezonban.

További tartalmak