Musorujsag
Élő Eredmények

Válogatott kerettag védő a Honvédban

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd leigazolta Tamás Krisztiánt a Fehérvártól. A kupagyőztesként az Európa-liga selejtezőjében érdekelt klub tájékoztatása szerint a 25 éves védő kettő plusz egyéves szerződést kötött a kispestiekkel.

Tamás Krisztián az előző szezont Zalaegerszegen töltötte kölcsönben, tizenhét bajnoki mérkőzésen öt gólpasszal járult hozzá a bennmaradás kiharcolásához. A bal oldali védő a magyar válogatott keretének is tagja volt már, debütálására ugyanakkor még várni kell.

„Nagy munkabírású, az egész bal oldalt bejátszó válogatott kerettag játékosról beszélünk, aki a védekezés mellett a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni. Reméljük, a nálunk mutatott játékkal hamarosan a magyar válogatottban is be tud mutatkozni” – idézi a Honvéd honlapja Kun Gábor ügyvezető igazgatót.

A 25 esztendős védő eddig 42 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, szerepelt Gyirmóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen is, a Vidivel bajnok és kupagyőztes is volt. Tizenhat évesen került az AC Milanhoz, amelynek színeiben az ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt, de megfordult Csehországban is a Slavia Praha játékosaként.

A Budapest Honvéd korábban Tóth-Gábor Kristóf, Zsótér Donát és Baráth Botond szerződtetését jelentette be a nyári átigazolási szezonban.

További tartalmak