Musorujsag
Élő Eredmények

Javítana helyezésén a DVTK

Javítana helyezésén a DVTK

mti
A labdarúgó OTP Bank Liga elmúlt szezonjában kilencedik Diósgyőri VTK célja, hogy a következő idényben előre lépjen.

Benczés Miklós sportigazgatója a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, ehhez elsősorban kiegyensúlyozottabb szereplésre lesz szüksége a csapatnak, amelyet eddig három új igazolással erősítettek meg: a védő Hegedűs János mellett két csatár, Gheorghe Grozav és Stefan Drazic érkezett.

A sportvezető kifejtette, a 12 csapatos bajnokságban a klub az eddigi legtöbb pontját szerezte, noha mindenki emlékezetében az maradt meg, hogy a lezárás nem sikerült jól, és emiatt kilencedik lett.

Feczkó Tamás vezetőedző elmondta, további játékosokat kívánnak szerződtetni, azaz a keret még „képlékeny”, de legfőképpen a védelem megerősítésére törekednek. A tréner a már biztos igazolásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a két támadó kifejezetten „gólerős” és fontos az érkezésük, mert így megoszthatják az ellenfél figyelmét.

A felkészülés orvosi vizsgálatokkal és fizikai állapotfelméréssel kezdődött.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak