Musorujsag
Élő Eredmények

Paksra teszi át székhelyét Hegedüs Lajos

Paksra teszi át székhelyét Hegedüs Lajos

paksifc.hu
A Felcsútról távozó Hegedüs Lajos Pakos folytatja pályafutását - tájékoztatott a klub hivatalos honlapja.

Kétéves szerződést kötött a Paksi FC a Puskás Ferenc Akadémiától távozó hálóőrrel, Hegedüs Lajossal.

Az MTK nevelésű kapus eddigi karrierje során a kék-fehéreken túl védte már a Siófok, a PMFC és a Puskás Akadémia portáját is. A felcsúti együttest négy év után hagyta el, és teszi át székhelyét városunkba. A 188 centiméteres, rutinos kapus összesen 221 NBI-es mérkőzéssel rendelkezik.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz, hiszen – véleményem szerint – egy nagyon jó játékoskeretről beszélhetünk. Az elmúlt szezonban sajnos nem jött ki a valós teljesítmény, de remélem, idén segíthetek, hogy feljebb lépjen a gárda” – idézi a paksifc.hu Hegedüst.

Haraszti Zsolt ügyvezető pedig így vélekedett a 2020-as nyári átigazolási szezon ötödik érkezőjéről. „Hegedüs Lajost nem kell bemutatni az NBI-ben, kiváló kapusról beszélhetünk, és nagyon örülünk, hogy minket választott.”

További tartalmak