×

A második tesztkör sem hozott pozitív eredményt Kisvárdán

A második tesztkör sem hozott pozitív eredményt a Kisvárda labdarúgócsapatánál, ahol az egyik játékosnál a hét elején kimutatták a koronavírust.

Az OTP Bank Ligában szereplő klub tájékoztatása szerint a pénteken elvégzett teszteredmények is megerősítették a szerdai állapotot, azaz egyetlen további játékosnál vagy stábtagnál sem mutattak ki új megbetegedést, valamennyi teszt negatívnak bizonyult, így elhárult annak az akadálya, hogy a csapat szombaton 18 órától felkészülési mérkőzést játsszon Mezőkövesden.

A klub honlapja hozzáteszi ugyanakkor, hogy a pozitívnak tesztelt játékosuk közvetlen kontaktjai közül néhány játékost és klubalkalmazottat karanténba helyeztek. „Bízunk benne, hogy a két negatív teszttel a járványügyi hatóságoknál elérjük azt, hogy annak időtartamán rövidítsenek. A lényeg azonban az, hogy a kisvárdai klubnál nem beszélhettünk járványhelyzetről” – áll a közleményben.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kisvárda egyik meg nem nevezett játékosának a hét elején pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért a klub lemondta az Újpest elleni szerdai felkészülési meccset. A szerdai tesztkör szintén nem mutatott ki fertőzést senkinél.