Musorujsag
Élő Eredmények
 

Lang Ádámékra örmény, Holman Dávidékra feröeri túra vár a BL-selejtezőben

mti
A Lang Ádámmal felálló Omonia Nicosia az örmény FC Ararat-Armenia vendégeként lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
EPA/JEAN-CHRISTOPHE BOTT

Cipruson májusban 22 forduló után befejezettnek nyilvánították a küzdelmeket, s bár bajnokot nem hirdettek, a Bajnokok Ligája következő idényére éllovasként az Omoniát jelölte ki a helyi szövetség.

A vasárnapi BL-sorsoláson eldőlt, hogy Holman Dávid csapata, a szlovák bajnok Slovan Bratislava szintén idegenben harcolhatja ki a továbbjutást, méghozzá a feröeri Klaksvík stadionjában.

A Legia Warszawa játékosa, Nagy Dominik legutóbb kölcsönjátékosként a görög élvonalban szereplő Panathinaikoszt erősítette. A varsói együttes az előselejtezős torna keddi győztesét fogadja majd, azaz az északír Linfieldet vagy a koszovói Dritát.

A magyar bajnok Ferencváros a svéd bajnokot fogadhatja hazai pályán.

A BL-kvalifikáció első fordulóját augusztus 18-19-én rendezik, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött játsszák le.

Vasárnap kisorsolták az Európa-liga előselejtezőjének párosításait is, az egymeccses párharcokat augusztus 20-án rendezik. A sorozatban induló három magyar csapat – a Fehérvár FC, a Puskás Akadémia FC és a Budapest Honvéd – a selejtező első körében kapcsolódik be, amelynek sorsolását hétfőn tartják Nyonban.

Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör:
Ferencváros-Djurgarden (svéd)
Celtic (skót)-KR Reykjavík (izlandi)
Legia Warszawa (lengyel)-Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Fola Esch (luxemburgi)
Connah’s Quay Nomads (walesi)-FK Sarajevo (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)-Europa FC (gibraltári)
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Ludogorec Razgrad (bolgár)
FC Ararat-Armenia (örmény)-Omonia (ciprusi)
Floriana (máltai)-CFR (román)
Maccabi Tel Aviv (izraeli)-Riga FC (lett)
Qarabag (azeri)-FK Sileks (észak-macedón)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)-Asztana (kazah)
Molde FK (norvég)-Kuopio (finn)
FC Flora Talinn (észt)-FK Suduva (litván)
NK Celje (szlovén)-Dundalk FC (ír)
Klaksvík (feröeri)-Slovan Bratislava (szlovák)

Az Európa-liga előselejtezőjének párosítása:
SP Tre Penne (San Marinó-i)-Gjilani (koszovói)
Lincoln Red Imps FC (gibraltári)-FC Prishtina (koszovói)
FC Santa Coloma (andorrai)-FK Iskra Danilovgrad (montenegrói)
UE Engordany (andorrai)-FK Zeta (montenegrói)
Glentoran FC (északír)-HB Tórshavn (feröeri)
St. Joseph’s FC (gibraltári)-B36 Tórshavn (feröeri)
Coleraine FC (északír)-La Fiorita 1967 (San Marinó-i)
NSÍ Runavík (feröeri)-Barry Town United FC (walesi)

További tartalmak