Musorujsag
Élő Eredmények

Nincs már hibátlan csapat NB II-ben, a 94. percben mentett pontot az ETO

mti
Az első három mérkőzésén győztes Nyíregyháza hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Doroggal a labdarúgó NB II negyedik fordulójában.

A szabolcsi együttes ezzel rosszabb gólaránya miatt a második helyre csúszott vissza a DVSC mögé a tabellán.

A bajnokság esélyeseinek számító Debrecen és Vasas is magabiztos győzelmet aratott vasárnap. A DVSC a hozzá hasonlóan két győzelemmel és egy döntetlennel kezdő Szolnokot fogadta és már negyedóra játék után előnybe került, majd a második félidő elején ismét betalált és összességében simán nyert. A szintén veretlen Vasas a Szentlőrinc vendégeként már az első félidőben eldöntötte három pont sorsát, miután kétszer is betalált. A folytatásban az angyalföldiek tovább növelték előnyüket, Balajti Ádám mesterhármast ért el, a csapat pedig könnyedén szerezte meg második győzelmét a bajnokságban.

Az ETO FC Győr a 94. percben mentett pontot a Soroksár ellen, míg a forduló legsimább győzelmét a harmadik helyre fellépő Ajka aratta, mely 5-0-ra kiütötte a házigazda Csákvárt.

Merkantil Bank Liga NB II, 4. forduló:
BFC Siófok-DEAC 3-2 (1-1)
Szombathelyi Haladás – Szeged-Csanád Grosics 2-0 (1-0)
Aqvital FC Csákvár-FC Ajka 0-5 (0-2)
Békéscsaba 1912 Előre-Kaposvári Rákóczi FC 2-2 (0-2)
WKW ETO FC Győr-Soroksár SC 1-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-Dorogi FC 1-1 (0-1)
Debreceni VSC-Szolnoki MÁV FC 3-0 (1-0)
Budaörs-Gyirmót FC Győr 1-3 (0-1)
Szentlőrinc-Vasas FC 1-5 (0-2)
Kolorcity Kazincbarcika-Pécsi MFC 1-1 (0-1)

További tartalmak