Musorujsag
Élő Eredmények

Orosz Pál szerint a lebonyolítás segítheti a Fradit a Celtic ellen

M1/MTI
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója több kreativitást várt a Djurgarden együttesétől, amelyet a Ferencváros szerda este 2-0-ra legyőzött a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

A sportvezető csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, ennek ellenére nem volt könnyű az összecsapás, de azok után, hogy a riválisnál kifejezetten örültek, hogy az FTC-t kapták a soroláson, azt gondolta, nagyobb játékerőt képvisel a svéd bajnok.

„Óriási megkönnyebbülés, hogy túljutottunk az első feladaton és külön öröm, hogy a folytatásban a Celtickel találkozunk” – utalt Orosz Pál a jövő szerdai, 51-szeres skót bajnokkal szembeni glasgow-i ütközetre.

Meglátása szerint az, hogy a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a gyengébb csapatnak kedvezhet, és az is a Ferencvárost segíti, hogy a zárt kapus rendezés miatt nem lesz 60 ezer hazai fanatikus a Celtic Parkban.

Elmondta, kedden utaznak Skóciába, ahol este a mérkőzés helyszínén edzenek, az összecsapás után pedig egyből utaznak haza.

„A Fradinál az európai szövetség protokolljától függetlenül is hetente kétszer végzünk mindenkin koronavírustesztet, és ez bár nem kellemes, már-már a mindennapi rutin részévé vált” – jelentette ki Orosz Pál, hozzátéve, mivel Skócia jelenleg sárga besorolású országnak számít, a hazaérkezést követően ismét azonnal tesztelnek mindenkit, kétszer is.

Az esetleges újabb erősítésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, „tervezni nem tervezik”, de a játékoskeret kialakítása soha nem lezárt folyamat, és ha lesz jó lehetőségük akár eladói, akár vevői oldalon, azzal élni fognak.

„Úgy látom, egyben van a keret, jól sikerültek az igazolásaink, most csak a következő meccsre koncentrálunk” – tette hozzá.

A Ferencváros legközelebb jövő szerdán lép pályára, ugyanis a szombati, Diósgyőr elleni NB I-es összecsapását elhalasztotta a magyar szövetség.

További tartalmak