Musorujsag
Élő Eredmények

Gera, Juhász és Pisont sorsolnak a MOL Magyar Kupában

Gera, Juhász és Pisont sorsolnak a MOL Magyar Kupában

MLSZ/M4 Sport
128 csapat, köztük az élvonal teljes mezőnye száll harcba az Európa Liga-indulást is jelentő 2021-es MOL Magyar Kupa-győzelemért. Az első kör sorsolására Gera Zoltán, Juhász Roland és Pisont István közreműködésével csütörtök este kerül sor – az M4 Sport élő közvetítésében.

A döntő helyszínén, a Puskás Arénában Csányi Sándor MLSZ-elnök és Hernádi Zsolt, a sorozat névadó szponzora, a MOL elnök-vezérigazgatója a műsor során a kupa átalakított arculata mellett az új indulóját is bemutatja.

Az idei kiírásra összesen 480 csapat nevezett, a mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 – a Pest megyei II. osztályú Ráckeve VAFC kivételével csupa megye I-es – együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozik 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakul ki a 128-as főtábla mezőnye (A teljes lista ITT).

A párosítások három korábbi kupagyőztes kezében lesznek. Pisont 1989-ben, 19 évesen a Honvéddal győzött, majd idén nyáron immár vezetőedzőként is magasba emelhette a trófeát a kispestiekkel. Juhász 2000-ben, mindössze 17 esztendősen az MTK-val, 18 évvel később a MOL Vidi színeiben ünnepelhetett. Míg Gera – 2003, 2004, 2015, 2016, 2017 – ötször is, mindannyiszor a Ferencváros színeiben, a második és negyedik alkalommal gólt szerezve, utóbbit, az Újpest elleni 1-0-t egyenesen el is döntve.

Először a kiemelt profi, tehát első- és másodosztályú együttesek kapnak ellenfelet, valamennyien alacsonyabb osztályút, melyek a pályaválasztói lesznek az egymeccses párharcoknak. Az MLSZ elnökségének döntése értelmében szeptember 18-20-án rendezik az első kört, lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére.

Az M4 Sport közvetítése csütörtökön 19 órakor kezdődik, a kiemelt csapatok sorsolását a Kossuth Rádióban is élőben lehet követni.

Borítókép: (forrás: MLSZ)

További tartalmak