Musorujsag
Élő Eredmények

Szlovák válogatott támadót igazolt a Fradi

Szlovák válogatott támadót igazolt a Fradi

fradi.hu
A bajnoki címvédő Ferencváros hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta az 58-szoros szlovák válogatott támadót, Róbert Makot.

A Ferencváros szerződtette a korábban a Bundesliga I-es Nürnbergben, a Zenitben és a PAOK-ban is szerepelt Róbert Makot. A 2-szeres orosz bajnok, Orosz Kupa és Szuperkupa-győztes, Görög Kupa-győztes, 58-szoros szlovák válogatott támadó a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

Mak 2013-ban debütált a szlovák válogatottban, azóta összesen 58-szor szerepelt a csapatban, játszott a 2016-os Eb-n is. Mindezidáig 12 alkalommal volt eredményes.

Róbert Mak a Ferencváros hetedik nyári szerzeménye az idén: korábban végleg megszereztük Oleksandr Zubkov játékjogát, illetve átigazoltuk Bogdán Ádámot, Myrto Uzunit, Aissa Laidounit, Adnan Kovacevicet és Roko Baturinát is.

Mak szélső, de eddigi pályája során több poszton is megfordult. A legtöbbször a pálya valamelyik szélén tűnt fel, de centerként és csatárként is hatékonynak bizonyult.

A Ferencváros remek szezonkezdést mondhat magáénak, a bajnokságban a második helyen áll, igaz, egy meccsel kevesebbet játszott, mint a listavezető MOl Fehérvár. A Bajnokok Ligájában hatalmas bravúrral még mindig versenyben van, amennyiben a norvég Moldét is legyőzi Szergej Rebrov együttese, akkor a legrangosabb európai kupasorozat főbálájára kerül vagyis bejut a BL csoportkörébe.

További tartalmak