Musorujsag
Élő Eredmények

Dzsudzsák hazatér: a DVSC-nél folytatja

Dzsudzsák hazatér: a DVSC-nél folytatja

M4 Sport
Ismét nevelőegyesületében játszik Dzsudzsák Balázs, aki eddigi egyetlen magyar klubjánál, a Debreceni VSC-nél folytatja pályafutását.

Már a nyáron szóba került, hogy hazatér, ám akkor még nem csaptak egymás kezébe a felek, kedden délután azonban a DVSC a hivatalos honlapján és Facebook-oldalán is bejelentette, a 108-szoros válogatott szélső aláírt.

Az élvonalból kieső DVSC jól kezdte a Merkantil Bank Ligát, jelenleg a tabella élén áll, ezalatt Dzsudzsák az MTK-nál kapott edzéslehetőséget.

A Lokiban a 2005-ös debütálása után összesen 54 találkozón lépett pályára, amelyeken 14-szer talált be. A 33 éves középpályás 2008. januárjában állt légiósnak.

A 108-szoros válogatott támadó 12 és fél év után tér vissza a Lokihoz. (Fotó: dvsc/facebook)

Karrierje legfényesebb éveit a PSV Eindhovennél töltötte, majd Oroszországba igazolt, előbb Anzsi Mahacskala, majd a Dinamo Moszkva labdarúgója volt. Ezt követően a török Bursaspor következett, a 2016-os Európa-bajnoki szereplés után pedig az Egyesült Arab Arab Emirátusok, ahol az al-Vahdánl és al-Ittihad Kalbánál, legvégül szerződése tavaszi lejártáig az al-Ainnál futballozott.

A nemzeti csapatban egy fellépésre van attól, hogy egyedüli rekorder legyen, jelenleg Király Gáborral holtversenyben 108 válogatottsággal vezeti a listát. Marco Rossi szövetségi kapitány legutóbb kihagyta a keretéből, mivel klub nélküli volt, de jelezte, ha újra rendszeres játéklehetőséghez jut Dzsudzsák, lehetőséget akar adni számára a csúcsdöntéshez.

További tartalmak