Musorujsag
Élő Eredmények

Szalaira nem számítanak a Mainznál

mti
A jövőben nem számítanak a magyar válogatott Szalai Ádámra a német élvonalban szereplő Mainz labdarúgócsapatánál.
Szalai Ádám (Fotó: EPA/Sascha Steinbach)

„Közöltük Ádámmal, hogy nem szerepel a szakmai terveinkben – mondta hétfőn a dpa német hírügynökségnek Rouven Schröder, a klub sportigazgatója. – Szerintünk valószínűtlen, hogy megkapja azt a játékidőt ebben a szezonban, amelyben reménykedik. Ami pedig fontos lenne számára a válogatott és a jövő évi Európa-bajnokság miatt.”

Schröder egyértelműen kijelentette, hogy a 32 éves magyar támadó számára a klubváltást jelentheti a megoldást. „Azon a véleményen vagyunk, hogy a legértelmesebb, ha új csapatot keres magának” – közölte a sportigazgató.

Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, a Mainzhoz, amelyben azonban nem vált alapemberré. Az új Bundesliga-idény múlt heti első fordulójára a keretbe sem nevezte őt Achim Beierlorzer vezetőedző.

További tartalmak