Musorujsag
Élő Eredmények

Újra leigazolta nyáron távozott védőjét az OTP Bank Liga újonca

m4sport.hu
A labdarúgó NB I-ben újonc Budafok újra leigazolta Kheisz Kornélt.
Kheisz Kornél (Fotó: budafokimte.hu)

A 27 éves belső védő szerződése június 30-án lejárt a csapatnál, mivel azonban azóta nem talált magának klubot, most szabadon igazolhatóként mégis visszatért Budafokra.

„Mi elsősorban élvonalbeli tapasztalattal rendelkező belső védőt szerettünk volna igazolni, olyan azonban nem volt elérhető, aki nála jobban beleillik az általunk korábban meghatározott játékosprofilba – idézi a klub honlapja Oláh Löránt sportigazgatót. – Ő tökéletesen ismeri az alapelveinket, a játékrendszerünket, megfelelő személyiség az öltözőben és elfogadta azt a szerepet, hogy újra megküzd a helyéért.”

Kheisz Kornél 2014-ben szerződött Budafokra. Tagja volt az NB III-ban szereplő, majd később onnan feljutó együttesnek. A másodosztályban összesen ötvenegy találkozón lépett pályára.

További tartalmak