×

Pátkai és Otigba a Vasas két új igazolása

A várakozásokon alul teljesítő Vasas másodosztályú együttesében folytatja Pátkai Máté és Otigba Kenneth.

vasasfc.hu (fotó: vasasfc.hu)
A klub a honlapján jelentette be, hogy újabb két labdarúgót szerzett meg az élvonalból. Bár a nyáron már többek között az OTP Bank Liga legutóbbi gólkirályát, Radó Andrást is leigazolták, a Merkantil Bank Ligában eddig nem szerepelnek jól az angyalföldiek. Már edzőváltáson is átestek, de kilenc forduló után csak a 13.-ak a tabellán.

A Bene Ferenc helyét átvevő Schindler Szabolcs lehetőségei tovább bővültek, hiszen mind a MOL Fehérvártól érkező Pátkai, mind a legutóbb a Ferencvárosnál játszó Otigba is komoly  tapasztalattal bír. Mindketten szerepeltek a válogatottban, mi több Pátkai – csapattársával Feczesin Róberttel, valamint a DVSC-t választó Dzsudzsák Balázzsal és Korhut Mihállyal együtt immár – a negyedik futballista az NB II-ben, akivel Marco Rossi szövetségi kapitány az elmúlt egy évben számított, még a szeptemberi keretben is helyet kapott.

Eddig 23-szor jutott lehetőséghez a nemzeti együttesben a 32 éves középpályás, aki több mint háromszáz elsőosztályú fellépéssel a háta mögött váltott a második vonalra, korábban mindhárom klubjával, az MTK-val, a Győrrel és a Fehérvárral is bajnoki címet nyert az élvonalban.

Otigba is kétszeres bajnok, még ha a Ferencvárosban nem is számított alapembernek, amiben komoly sérülése is közrejátszott. A holland Heerenveenben és a török Kasimpasában is megforduló védő kétszer lépett pályára a válogatottban, még Georges Leekens idején.