Musorujsag
Élő Eredmények

Szoboszlai nem játszhat a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn

Szoboszlai nem játszhat a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn

m4sport.hu
A Red Bull Salzburg három labdarúgója megfertőződött a koronavírussal, ezért a keret minden tagja karanténba került, és a klub egyik játékosát sem engedi el hazája válogatottjához, vagyis Szoboszlai Dominik is lemarad a magyarok csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőjéről.

Az osztrák klub közleménye szerint a Makkabi Tel-Aviv ellen 3–1-re megnyert szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőt követő első koronavírus-teszt három játékosnál hozott pozitív eredményt. A meg nem nevezett érintettek tünetmentesek ugyan, de elkülönítették őket, így nem lépnek pályára a csapat vasárnapi, Hartberg elleni bajnoki mérkőzésén.

A Salzburg tájékoztatása szerint a járványmegelőzési protokoll alapján az egész csapat karanténba vonul, ami azt jelenti, hogy a játékosok kizárólag lakóhelyük, valamint az edzés illetve a mérkőzés helyszíne között mozoghatnak. A közlemény hozzáteszi, hogy ezek alapján a klub válogatott játékosai kénytelenek lemondani az elkövetkező két hétre szóló meghívóikat a nemzeti csapatokba.

A Magyar Labdarúgó Szövetség megerősítette a hírt és Twitter-oldalán közölte, hogy Szoboszlai a karantén miatt nem csatlakozhat a válogatotthoz.

A magyarok előbb csütörtökön Bulgária vendégeként Szófiában játszanak Európa-bajnoki pótselejtezőt, majd azt követően három, illetve hat nappal Szerbia és Oroszország fővárosában lépnek pályára a Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik és negyedik fordulójában. A keret vasárnap kezdi meg felkészülését a találkozókra.

A Salzburg kettős győzelemmel lépett túl a Makkabin és jutott főtáblára a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai a rájátszás mindkét mérkőzésén betalált tizenegyesből. Az izraeli bajnokcsapatot erősen sújtotta a koronavírus, a párharc első meccse előtt nyolc alkalmazottnál és kilenc játékosnál mutatták ki a vírust, így mindössze 17 labdarúgó állt rendelkezésre. A mérkőzést az UEFA és az iraeli egészségügyi minisztérium engedélyével lejátszották Tel-Avivban. Az odavágó után derült ki, hogy a Makkabi-hátvéd Ofir Davidzada tesztje is pozitív lett, aki végig a pályán volt az izraeli mérkőzésen.

További tartalmak