Musorujsag
Élő Eredmények

Rossi: Megérdemelten van 7 pontunk a csoportban

Rossi: Megérdemelten van 7 pontunk a csoportban

m4sport.hu
A Nemzetek Ligája B divíziójában a magyar válogatott küzdelmes mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlen Oroszországgal, Moszkvában. A mérkőzés után a szövetségi kapitány, Marco Rossi és a nemzeti csapat tagjai is arról beszéltek hogy meg kellett szenvedni ezért a fontos pontért.

„Nagyon boldog vagyok és elégedett a srácok hozzáállásával, hiszen az első perctől az utolsóig harcoltak. Sosem adták fel, segítették egymást, szenvedtek, nagyon sokat, de ez is része a mérkőzéseknek. Nem felejthetjük el, hogy ebben a csoportban eddig mennyi pontot tudtunk szerezni, már van 7 pontunk, ráadásul erőfeszítéseinknek köszönhetően teljesen megérdemelten. Volt, hogy kifejezetten jól játszottunk, de ma este szenvedtünk, egy olyan csapat ellen, mint Oroszország, amelyik főként otthon elképesztően erős. Teljes mértékben elégedett vagyok a srácok hozzáállásával. Ha azt nézzük, hogy taktikailag és technikailag hogy teljesítettünk, azt más szemszögből kell nézni, de ahogyan korábban is mondtam, mi nem Olaszország, Németország vagy Franciaország vagyunk. Nem tudunk idejönni és fölényben játszani, illetve győzni. Mindig mondom a srácoknak, hogy nekünk két lábbal a földön kell maradnunk…Ha valaki azt kérdezi, hogy a mérkőzések előtt aláírtuk volna-e, hogy 3-4 pontunk lesz ebben a szakaszban, nem kizárt, lett volna, aki aláírja. Viszont eddig 7 pontunk van a csoportban, szerintem teljesen megérdemelten, persze voltak pillanatok, amikor nagyon meg kellett szenvednünk, de ezzel már a sorsolás pillanatában is tisztában voltunk. Küzdenünk kell és realistának kell maradnunk, innentől kezdve a koncentráció Izlandon van. Egy olyan csapat, amely papíron jobb, mint mi, amennyiben a FIFA világranglistája mértékadó” – nyilatkozta a mérkőzés után Marco Rossi.

A csapatkapitány Szalai Ádám kijelentette, hogy ilyen teljesítményre még nem volt képes az együttes, mióta ő a válogatott tagja.

„Az elmúlt hetek, sőt, mondhatom, hogy a koronaleállás utáni elmúlt negyven nap nagyon pozitív és sikeres volt a válogatott szempontjából” – nyilatkozta az M4 Sportnak a Mainz csatára, aki szerint a gárdának nem lehet más célja, mint hogy kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra. Efelé – mint emlékeztetett rá – tett egy lépést múlt csütörtökön Bulgáriában (3–1), azt követően pedig két komoly Nemzetek Ligája-mérkőzésen is bizonyított, Szerbiában győzött (1–0), Moszkvában pedig 0–0-t ért el. – „Az elődöntőt megnyertük Bulgáriában, a B Ligában pedig ilyen ki-ki mérkőzéseket vívtunk. Amióta itt vagyok a válogatottnál, még nem volt erre példa. Nagyon büszke vagyok a csapatra.”

A 32 éves támadó úgy véli, a nemzeti együttesnél mostanában kiemelkedő a csapatszellem, bármilyen összeállításban lépnek pályára, mindenki küzd a válogatottért és egymásért, ez pedig az eredményeken is látszik. A sikerekben e mellett szerinte egyértelműen szerepe van a Marco Rossi szövetségi kapitány által játszatott felállásnak is, melyben Szalai szerint jól érzik magukat a futballisták, többek között jól megy a letámadás és a játék forgatása is.

Szalai Ádám azt is elmondta, csapatkapitányként az a legfontosabb feladata most, hogy úgy segítse, támogassa társait, hogy novemberben győztesen tudják megvívni az Izland elleni pótselejtezőt és újra átélhessék az Eb-szereplés élményét.

Szalai Attila, aki a gárda elmúlt egy hétben játszott mindhárom mérkőzésén szerepelt, úgy vélekedett, minden találkozó kemény volt, de a szerdai volt a legnehezebb, mert többeknek már két meccsel a lábukban kellett pályára lépniük, az oroszok pedig nagyon keményen letámadták őket, folyamatosan játszották meg a széleket, sokszor próbálkoztak előreívelésekkel is, így társaival együtt nagyot kellett küzdeniük.

„Nagyon boldog és büszke vagyunk. Elindult egy úton a válogatott, és azt gondolom, hogy jó úton járunk” – nyilatkozta a Cipruson szereplő belső védő.

A Moszkvában a válogatott kapuját védő Dibusz Dénes szintén méltatta a csapatot és hangsúlyozta, hogy megérdemelték az egy pontot, még úgy is, hogy az oroszok a második félidőben nagy nyomást helyeztek a magyar védelemre.

„A második félidőben jóval jobban küszködtünk, de mindenki beletette a melót és azt gondolom, hogy hatalmas küzdeni akarásról tettünk tanúbizonyságot és ennek volt eredménye, hogy meg tudtuk úszni kapott gól nélkül, és ponttal tudunk távozni Oroszországból” – mondta a tízszeres válogatott hálóőr, aki a Lipcsébe korábban visszatérő Gulácsi Péter helyét vette át a kapuban.

Borítókép: Moszkva, 2020. október 14. Marco Rossi magyar szövetségi kapitány a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziója 3. csoportjának negyedik fordulójában játszott Oroszország-Magyarország mérkőzésen Moszkvában 2020. október 14-én. MTI/AP pool/Pavel Golovkin

További tartalmak