×

Idegenben veretlenül zárja az idei évet a válogatott

Idén négy olyan csapattal játszott a válogatott idegenben, melyek közül három is jóval előttünk szerepel a világranglistán, és mégis veretlenül tudta le ezeket a meccseket.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziója 3. csoportjának negyedik fordulójában játszott Oroszország-Magyarország mérkőzésen. MTI/AP pool/Pavel Golovkin



A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott szerdán az oroszok vendégeként a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízió negyedik fordulójában. Marco Rossi együttesének ez volt az idei negyedik idegenbeli fellépése és ezeken három győzelem mellett egy döntetlent ért el. Idén még háromszor lép pályára az együttes, de mindháromszor hazai környezetben.

Nyerni tudott Törökországban, Bulgáriában és Szerbiában, míg az oroszoktól egy pontot tudott elhozni. Ugyan nem a világ élmezőnyével játszottunk, de a teljesítmény így is elismerésre méltó, főleg, ha az elmúlt tíz év eredményeit nézzük. Olyanra viszont nagyon régen volt példa, hogy a válogatott kapott gól nélkül hozta le az idegenbelo meccseit. Ráadásul a négy ellenfélből három is jócskán előttünk szerepel a FIFA világranglistáján.

Tavaly ötször lépett idegenben pályára a nemzeti együttes, és mindössze egy meccset nyertünk (Azerbajdzsán), miközben a szlovák, a montenegrói, a horvát és a walesi együttes is győztesen hagyta el a pályát ellenünk. Tavalyelőtt is négy meccsünk volt idegenben és mindössze két döntetlen sikerült (Fehéroroszország, Észtország), a görögök és a finnek ellen nem jött össze a pontszerzés.

2017-ben szintén négy idegenbeli meccse volt a csapatnak, és a svájciak valamint a portugálok elleni vereség ugyan belefért, de az Andorrában és Luxemburgban elbukott meccsekre nincs mentség.

Négy éve felemásan szerepelt a válogatott idegenben, hiszen csak a németektől kapott ki, nyerni tudott Lettországban, viszont csak döntetlenezett Feröeren. (A semleges helyszínen játszott Eb-meccseket nem vettük figyelembe.)

2015-ben szintén négy meccse volt az együttesnek idegenben, ezek közül csak a görögöktől kaptunk ki, a finnországi győzelem és az észak-írországi döntetlen után az év legfontosabb meccsén is nyerni tudtunk Norvégiában az Eb-pótselejtezőn.

2014-ben mindössze két meccs volt idegenben (feröeri győzelem, romániai döntetlen), és hasonló volt a mérleg egy évvel korábban, akkor négy meccsből két döntetlen két vereség volt, közte a hollandok lleni 8-1.

2012 volt hasonlóan sikeres idegenben, akkor háromból háromszor sikerült győztesen hazatérni (Csehország, Andorra, Észtország), míg 2011-ben négy győzelem (Azerbajdzsán, Luxemburg, San Marino, Moldova) és két vereség (holland, lengyel) volt a mérleg.

Összességében elmondható, az elmúlt tíz évben volt már olyan év, hogy nem kapott ki a válogatott idegenben, most viszont olyan csapatok ellen szerepelt remekül melyek a világranglistán jócskán előtte vannak. A szerbek a 31., míg a törökök és az oroszok holtversenyben a 32. helyán állnak. A magyar válogatott az 52, míg a bolgárok a 60. helyen állnak.