Musorujsag
Élő Eredmények

Október végén indul a jegyértékesítés a novemberi válogatott meccsekre

MLSZ
Október 30-án kezdődik a jegyárusítás a magyar válogatott novemberi hazai mérkőzéseire – az eddigi gyakorlatnak megfelelően első körben a Szurkolói Klub tagjai

Az esztendő utolsó három mérkőzését egyaránt a Puskás Arénában játssza Marco Rossi együttese: november 12-én Európa-bajnoki pótselejtezőn Izlandot, ezt követően a Nemzetek Ligájában 15-én a Szerbiát, majd 18-án Törökországot fogadja.

Az M4 Sport és az m4sport.hu a válogatott minden mérkőzését élőben közvetíti.

Ahogy az MLSZ is emlékeztet rá, az európai szövetség októbertől engedélyezte, hogy nézők előtt rendezzék meg a nemzetközi mérkőzéseket, amennyiben az országok járványügyi szabályozása ezt lehetővé teszi. A szurkolók a stadionok lelátói kapacitásának legfeljebb 30 százalékát foglalhatják el.

A mindhárom eseményre szóló bérletet október 30-án, 10 órától a Szurkolói Klub tagjainak lesz lehetősége megvásárolni, méghozzá 20 százalékos kedvezménnyel – írja az MLSZ.

A jegyárak:

(kép: MLSZ)

A tájékoztatás arra is kitér, hogy ha három nap alatt nem fogynak el a belépők, november 2-án 10 órakor nyílik meg a lehetőség a vásárlásra azok számára is, akik nem tagjai a szurkolói klubnak.

Abban az esetben, ha a három mérkőzésre szóló kombinált jegyek értékesítését követőn maradnak belépők, a meccsekre egyenként is elindul a jegyértékesítés, amelyben szintén elsőbbséget élveznek a klubtagok. November 4-től a szurkolói klub tagjai vásárolhatnak belépőket a Magyarország-Izland mérkőzésre, majd november 6-tól a klubtagsággal nem rendelkezők vehetik meg jegyüket az Eb-pótselejtezőre. A két Nemzetek Ligája-összecsapásra a tagok november 9-től, mindenki más november 11-től válthatja meg az esetlegesen fennmaradó belépőket – írják.

Az értékesítés kizárólag online történik a szurkoloiklub.mlsz.hu oldalon.

További tartalmak