Musorujsag
Élő Eredmények

Sallói szerint csak egy olyan futballista van, mint Szoboszlai: CR7

Sallói szerint csak egy olyan futballista van, mint Szoboszlai: CR7

m4sport.hu/Kossuth Rádió
Sallói István tizenháromszor szerepelt a válogatottban, ezekből kétszer is Izland ellen lépett pályára. Sok sikerélményben nem lehetett része az északiak ellen, hiszen 1992-ben 2-1-re kapott ki ellenük a magyar válogatott, egy évvel később pedig 2-0-ra. Csütörtökön este szívből örült annak, hogy a Rossi-csapat törlesztett a múltért és az északi akadályt megugorva kijutott az Európa-bajnokságra.

Érezhetően keserű emlék számára a mai napig az a két vereség Izland ellen, amelyek véleménye szerint mélyre lökték a magyar labdarúgást.

„Azok az idők abszolút mások voltak. Akkor az, szégyen volt, körülbelül akkora, mint amikor legutóbb kikaptunk Andorrától az Eb után. Akkor a közvélemény és mi magunk a játékosok is nagyon rosszul éltük meg, nagyon nehéz volt abból kilábalni. Az egyik oka volt annak, hogy az a generáció az 1986-os vb után, az én generációm, meg a nálam fiatalabbak, a Dárdaiék, Lisztes Krisztiánék, Lipcseiék sehova nem tudtak kijutni, de Eb-re, se vb-re. Nyilván az egy más helyzet volt, mert nehezebb volt kijutni, mert ugye ’96-tól volt 16 csapatos Eb, majd 2016-ban lett 24 csapatos, de ettől függetlenül akkor mi nem tudtuk hozzátenni azt a pici pluszt, hogy kijussunk világversenyekre, pedig abban az időben is nagyon komoly játékosaink voltak” – emlékezett vissza a kellemetlen élményekre Sallói István, aki aztán át is tért a válogatott csütörtöki győzelmére, amellyel kivívta helyét az Európa-bajnoki mezőnyben.

„Valahol erre számítottam, hogy az izlandiak nagyon masszívan fognak védekezni. Nyilván, volt egy pici szerencséjük az elején, hogy a Gulácsi Péter, aki eddig kiválóan védett, és jól teljesít a Bundesligában meg a BL-ben hibázott és ezt kihasználták az izlandiak. Viszont a második félidőben annyira nyomtunk, és annyira lehetett látni, hogy ez az izlandi válogatott egy öreg válogatott, hiszen az átlagéletkora 32,2 év volt, abban bíztam, hogy csak valahogy egyenlítsünk ki, mert az idő nekünk dolgozik, aztán valahogy bedaráljuk őket. Ez bekövetkezett volna a hosszabbításban, de így még jobb volt, hogy Dominik bevágta a hosszabbítás előtt. Káprázatos fordítás volt, a végsőkig kiélezve, de szerintem teljesen jogosan jutott tovább a magyar válogatott, mind a bolgárokon, mind az izlandiakon” – mondta az 54 éves sportvezető.

Szoboszlai Dominik szerepéről részletesebben is beszélt, hiszen már gyerekkora óta ismeri a középpályást.

„Szoboszlai Dominik egy nagyon érdekes srác, egészen fiatalkora óta ismerem és figyelem a pályafutását. Többször láttam játszani utánpótlásban és utánpótlás-válogatottakban. Sokszor vitatkoztam emberekkel, hogy vajon ő lesz-e a mi Pogbánk, hiszen én akkor így neveztem, sokan megmosolyogták a kijelentést, de most még inkább tartom. Úgy gondolom, hogy Szoboszlai Dominiknek olyan rúgótechnikája van, amilyen senkinek nincs a világon, és ezt mindenféle túlzás nélkül állítom. Aki így tudja ezeket a csapódó lövéseket megrúgni, nem úgy, hogy időnként bejön neki, hanem szinte mindig, aki az oldalszabadrúgásokat ugyanezzel a technikával végzi el, ilyen nincs még egy a világon. Ami számomra csodálatossá teszi őt, az az idegrendszere. Ez a srác húsz éves, de már az U17-es Eb-re is úgy rúgta ki a válogatottak, hogy az utolsó percben, és most is. Erre azt mondom, hogy csak egyetlen játékos van a világon, aki, ha minél nagyobb a tét, annál jobban teljesít, az Cristiano Ronaldo. Én most nagyon büszke vagyok, hogy a magyar válogatottnak van egy ilyen játékosa, akinek olyan elképesztő terhet tettek a vállára a meccs előtt, amit egy húszéves fiúnak nagyon nehéz elviselni, és ő képes elviselni ezt a terhet és képes ugyanolyan jól teljesíteni. Ez sokkal nagyobb dolog, mint ahogyan az emberek azt gondolnák” – dicsérte a döntő találatot jegyző magyar tehetséget a korábbi remek középpályás, de folytatta.

„Dzsudzsák Balázstól is azt várták el, ami ő nem volt. Dzsudzsák Balázs nem volt Messi, aki a kapustól elkéri a labdát, kicselez mindenkit és belövi. Ő egy nagyon jól működő gépezetben, a PSV-ben egy nagyon jó fogaskerék volt, de neki szüksége volt társakra, mert ő a posztjából fakadóan, önmagában nem tudta megoldani ezeket a kérdéseket, és Szoboszlai Dominik sem az a típusú játékos, aki végigcselezi magát a pályán, hanem megvannak azok a meccseket eldöntő momentumai, amelyekre érdemes várni, és ezek majdnem minden meccsen megvannak. Tőle nem azt kell várni, hogy a hátára veszi a csapatot abban az értelemben, hogy rengeteget ér labdához, mindenkit kicselez, hanem a döntő momentumoknál ő ott van. Ez olyan, mint legkiválóbb támadók a világon, akik lehet, hogy hatszor érnek labdához egy mérkőzésen, de abból négy gólt lőnek. Szoboszlai Dominiket így kell nézni, ebben a kontextusban. Ha mindenki ezen a szemüvegen keresztül figyeli őt, akkor látni fogja az ő extráját. Nincs olyan gólösszefoglaló, amelyben ne lenne benne. Egy jó lövéssel, egy jó átadással, egy jó beadással, de mindig jelen van, és ez az ő extrája. Ebben ő világklasszis, és már most a világ bármelyik csapatában játszhatna.”

Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy az Izland feletti győzelmet nem csak Szoboszlai érte el, hanem az egész csapat. Ezt a szép eredményt viszont meg kellett alapozni, az elmúlt évek során.

„Azt gondolom, hogy a magyar labdarúgás sikeréről kezdhetünk el beszélni, mert nagyon sokáig, nagyon sok kritika érte a magyar labdarúgást, hogy nincsenek eredményei, hogy nincsenek megfelelő szintű játékosaink, és egy nagyon komoly befektetés indult el minden területen, gondolok az edzőképzésen át az infrastruktúra fejlesztéséig, jelenleg egy nagyon komoly fejlődésen megy át a magyar futball, aminek vagy látja valaki az eredményét, vagy nem, de a számok már önmagukért beszélnek, mert ha csak az elmúlt öt évet vesszük alapul: kétszer kijutottunk az Eb-re, klubcsapataink az Európa Liga-csoportkörbe bejutottak, most a Ferencváros a BL-csoportkörbe. Vannak játékosaink topligákban, optimistán nézhetünk a jövőbe, hogy ennek a nagyon nagy energia és egyéb befektetésnek lesz eredménye. Ehhez kapcsolódik, hogy végre találtunk egy olyan edzőt, aki passzol hozzánk, mert annyira olasz, amennyire magyar. Hozza azokat az olaszos rafinált taktikai elemeket, amelyre a magyar futballnak szüksége van, emellett tökéletesen átérzi a népnek, ennek az országnak, a magyar futballnak azokat a nehézségeit, amivel az eddig külföldi edzők és kapitányok nem tudtak megbirkózni. A kommunikációján és lehet érezni, hogy ő közénk tartozik. Egy hiteleses ember, aki kiválóan passzol a mi csapatunkhoz és az MLSZ-nek a legnagyobb érdeme, hogy őt felkérték. Szerintem ez így egyben nagyon jól működik, pontosan azért, mert sajnos még mindig kevés az olyan típusú játékos, mint Szoboszlai Dominik, akik nemzetközi szinten egyedül képesek mérkőzéseket eldönteni.”

Borítókép: Budapest, 2020. november 12. Szoboszlai Dominik (j2) gólöröme a magyar válogatott második gólja után a Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 12-én. Mellette Fiola Attila. A magyar válogatott 2-1-re győzött, ezzel története során negyedszer kijutott az Európa-bajnokságra. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak