Musorujsag
Élő Eredmények

Pintér magyarosítana Kövesden: vége a kényelmes pénzkeresetnek

M4 Sport
Pintér Attila nem először vezetheti a Mezőkövesd Zsóryt, ezért úgy érzi, a közelmúltbeli kinevezésekor hazatért. Több magyar labdarúgóval a csapatban, teljesítménykényszerrel érné el a felzárkózást.

A korábbi szövetségi kapitány 2016-ban élvonalba vezette a Kövesdet, a klub elnökét, Tállai Andrást pedig egyenesen a barátjának érzi.

Az OTP Bank Ligában jelenleg sereghajtó együttessel a középmezőny alját mindenképp el akarja érni, mielőtt levezényelheti a téli felkészülést.

Pintér nem foglalkozik azzal, miért eshetett vissza az elmúlt évad negyedik helyezettje Kuttor Attilával, inkább mihamarabb saját és stábja jellemzői igyekszik átültetni a keretre.

„Természetesen lesz aki lemorzsolódik” – jelentette ki, majd el is árulta, ki lehet veszélyben. „Van olyan játékos, aki nagyon jól érzi itt magát – gondolom, nyugodtan felveheti a fizetését. Ennek meg kell szűnnie. Ahhoz, hogy valaki a keretbe, a csapatba bekerüljön, teljesítenie kell.”

És van még egy konkrét szándéka. „Valamelyest vissza kell magyarosítani a csapatot, és minden olyan magyar játékost megpróbálni idehozni, aki ennek a klubnak a segítségére lehet. És csak olyan külföldi játékost szeretnék igazolni, aki sokkal több, mint az itthoni.”

A Mezőkövesd szombaton az MTK-t fogadja, a 17 órakor kezdődő találkozót élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

További tartalmak