Musorujsag
Élő Eredmények

Magabiztosan verte a Fehérvár a Zalaegerszeget

mti
A MOL Fehérvár FC 2-0-ra legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező Zalaegerszeget az OTP Bank Liga 12. fordulójában.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
MOL Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (2-0)
Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött, v.: Erdős
gólszerzők: Zivzivadze (12.), Houri (21.)
sárga lap: Kovács D. (19. – a kispadon), illetve Szánthó (50.), Vass P. (61.), Szalai D. (68., 71.)
piros lap: Szalai D. (71.)

Fehérvár:
Rockov – Musliu, Stopira, Fiola (Rus 87.) – Bolla, Nego (Pinto 87.), Alef, Houri (Nikolov 76.), Bamgboye (Hangya 62.) – Nikolics, Zivzivadze (Petrjak 76.)

ZTE:
Demjén – Szalai D., Lesjak, Bobál D., Gergényi (Tanasin 35.) – Favorov, Sankovic (Kovács B. 55.) – Szánthó (Szépe 73.), Koszta M. (Vass P. 55.), Könyves – Babati

Támadólag lépett fel mindkét együttes, a hazaiak Budu Zivzivadze révén szereztek vezetést, majd Lyes Houri szép találatával kétgólos előnyre tettek szert. Hátrányba kerülve is próbálkozott becsülettel a ZTE, ám támadásaiba sok hiba csúszott. A Fehérvár sem állt le, továbbra is nagy fölényben futballozott.

Fordulást követően kiegyenlítetté vált a játék, a két tizenhatos között folyt a küzdelem. A hajrára megfogyatkozott a Zalaegerszeg, Szalai Dánielt állította ki a játékvezető a második sárga lapja után. Ezután a Fehérvár több alkalommal beszorította ellenfelét a kapuja elé, de igazi gólveszélyt nem teremtett. A legvégén a ZTE közel állt a szépítéshez, Vass Patrik lövését azonban a gólvonalról rúgta ki Rus Adrián.

A székesfehérvári csapat ezzel a harmadikról a második helyre lépett előre.

Márton Gábor, a Fehérvár vezetőedzője elégedetten értékelt a mérkőzés után az M4 Sportnak. Kiemelte, hogy a hiányzók miatt más rendszerre állt át a csapat, de így is nyertek két meccset. „Jól játszott a csapat, teljesen mindegy, hogy milyen rendszer, a lényeg, hogy nyerjünk.”

A két gólpasszt is adó Nikilics Nemanja azt emelte ki, hogy ezúttal is kapott gól nélkül sikerült nyerni. „Sajnálom, hogy a második félidőben nem rúgtunk gólt, de így is fontos három pontot szereztünk.”

Boér Gábor, a ZTE trénere szerint csapata méltó ellenfele volt a Fehérvárnak, amely azonban könyörtelenül kihasználta hibáikat. „Partnerek tudtunk lenni, helyenként jól futballoztunk. Szerettünk volna futallozni, próbáltuk magasan kezdeni a védekezést, illetve megpróbáltuk játékkkal kihozni a labdát, de sajnos olyan hibákat vétettünk, amiket egy ilyen minőségű csapat megbüntet.”

Bobál Dávid, a vendégek védője szerint az első félidőben elkövetet védelmi hibák rányomták a bélyegét a második félidőre, a kiállítás azonban végképp megpecsételte a sorsukat. „Próbálkoztunk, mentünk előre, mindent megtettünk, de a kiállítás után már nehéz lett volna fordítani.”

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1576420"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A házigazdák az első félidőben eldöntötték a meccset.
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2020/11/DVAST20201128005-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak