Musorujsag
Élő Eredmények

Németh Krisztián bajnok lett az MLS-ben

MTI
A válogatott játékost végig a kispadon hagyó Columbus Crew az egymeccses nagydöntőben, hazai pályán 3-0-ra verte a címvédő Seattle Sounderst.


Németh Krisztián együttese, a Columbus Crew nyerte a tengerentúli profi labdarúgóligát (MLS), mivel az egymeccses nagydöntőben, hazai pályán 3-0-ra legyőzte a címvédő Seattle Sounderst.

Az argentin Lucas Zelarayan, akit a finálé legjobbjának választottak, az első félidő közepén, majd a hajrában is a kapuba talált a Mapfre Stadionban 1500 néző előtt rendezett összecsapáson, a középpályás két gólja között pedig Derrick Etienne volt eredményes.

A Colombus Crew a New England Revolution legyőzésével jutott a döntőbe, 2008 és 2015 után harmadszor került be a végjátékba, és a 2008-as sikerét követően másodszor bizonyult a sorozat legjobbjának.

A magyar válogatott csatár, aki a magyarok közül elsőként lett amerikai bajnok, a kispadon ült a fináléban.

„Úgy érzem, az elejétől kezdve mi domináltunk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, bár az utóbbi hetek nem jól alakultak a számunkra, az egyik legjobb játékosunk három nappal a találkozó előtt lett koronavírusos. Az első félidőben aztán két gyors gólt rúgtunk, onnan pedig játszhattuk a saját játékunkat” – mondta az M1 aktuális csatornának a magyar válogatott csatár, aki a magyarok közül elsőként lett amerikai bajnok, és a fináléban a kispadon ült. Németh Krisztián megjegyezte: örül annak, hogy részese lehetett a rájátszásnak és a bajnoki címnek, megérte októberben újra az MLS-be szerződnie. Hozzátette, fél plusz egyéves szerződést írt alá, így hamarosan eldől a sorsa a klubnál.

További tartalmak