A 20 esztendős támadó középpályás januártól szerepel a német Bundesligában szereplő RB Leipzigben, négy és fél évre írt alá új klubjával, amelyben a szintén magyar válogatott Gulácsi Péter és Willi Orbán is szerepel. A csapat jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki tabellán, a Bajnokok Ligájában pedig nyolcaddöntőbe jutott, ahol a Liverpool vár rá.
„Elég nagy lépést tettem most a karrieremben, úgy gondolom, hogy a fejlődésem és a jövőm szempontjából a legjobb döntést hoztuk meg. Nem olyan csapatot választottunk, ahol nagyon kevés esélyem lett volna játszani, hanem arra figyeltünk, hogy van játéklehetőség, hogy hasonló szisztémában játszanak, mint a Salzburg, de mégis egy fokkal nagyobb és jobb csapat” – nyilatkozta Szoboszlai az M4 Sportnak.
A 12-szeres válogatott futballista elmondta, bár több másik csapat is szóba került, a lipcsei klubnál érezte leginkább, hogy szeretnék őt megszerezni.
Az előző szezonban az osztrák élvonal legjobbjának választott játékos hozzátette, azért is „tökéletes lépcsőfoka” a fejlődésének a Leipzig, mert a klubnál ugyanazt a futballfilozófiát követik, mint amihez ő hozzászokott a Salzburgnál, ráadásul Gulácsi Péteren és Willi Orbánon kívül a szintén a Salzburgtól a lipcsei csapathoz érkezett Amadou Haidarát és Hvang Hicsant is jól ismeri. „Sokat beszélgettem Gulával, mindenben segít és ott lesz majd mellettem, mondta, hogy végre tud valakivel magyarul beszélgetni” – árulta el.
„Következő lépcsőfoknak a Bundesliga tökéletes, onnan meg már csak felfele lesz” – fogalmazott Szoboszlai, akinek konkrét célkitűzése nincs arra vonatkozóan, hogy mivel lenne elégedett a szezon végén, mivel egyelőre nem tudja, mennyi lehetőséghez fog jutni új csapatában tavasszal. „Nem lesz egyszerű, mivel egy összeszokott csapatba érkezem, ezért vagy nem dobnak be egyből a mélyvízbe, vagy igen, akkor viszont meg kell állnom a helyemet. Minél több játékpercet szeretnék és megnyerni a Bundesligát. Azon leszek, hogy meg tudjam mutatni magam, hogy nemcsak az osztrák Bundesligában tudom megcsinálni azt, amit megcsináltam, hanem a német Bundesligában is meg fogom tudni.”
Julian Nagelsmann vezetőedzővel az orvosi vizsgálat előtt találkozott személyesen is, a 190 centis tréner a magasságával azonnal lenyűgözte őt. „Iszonyatosan nagy ember, nagyon magas, meglepődtem.”
A futballista az interjúban elmondta, az elmúlt két évben többször is lett volna lehetősége klubot váltani, de az előző szezonban a Salzburg BL-csoportkörös szereplése miatt nem kívánt távozni, a mostani idény előtt pedig úgy vélte, szeretne segíteni a csapatnak a BL-selejtezőben. „Úgy voltam vele, hogy elég sokat kaptam ettől a klubtól, hogy itt maradjak még fél évet ahhoz, hogy a kvalifikáció során bejussak a BL-be, ami tizenkét éve nem történt meg.”
Szoboszlai a lipcsei csapatban a 17-es mezben fog szerepelni, a számválasztásban pedig Erling Haalandnak is volt szerepe. Amikor ugyanis a norvég támadó a Salzburgból a Dortmundba igazolt, először 17-esben játszott a BVB-ben, a három szabad lipcsei mezszám közül ezért a magyar játékos a 17-est választotta. Érdekesség, hogy Szoboszlai éppen a jelenleg sérüléséből lábadozó barátja ellen mutatkozhat be új csapatában, a Leipzig ugyanis január 9-én éppen a Dortmundot fogadja a Bundesligában.
Kérdésre válaszolva elmondta, egzisztenciálisan óriási különbség van az osztrák és a német Bundesliga között, mind a fizetések, mind a prémiumok szempontjából, ő azonban nem a pénz miatt váltott országot. „A fejlődésemet figyeltem és azt, hogy a Salzburgból egy olyan lépcsőfokot tudjak megugrani, ami számomra reális és minél hamarabb meg tudom ugrani. Mindig lesznek olyan emberek, akiknek valami miatt nem fog tetszeni, hogy hova mentem, de ez az én életem, az én döntésem. Úgy gondolom, már az is elég nagy dolog, amit eddig elértem, és még csak 20 éves vagyok. Számomra innentől csak felfele van, kitűztem magamnak célokat, ezeket mind el szeretném érni és el is fogom.”