Musorujsag
Élő Eredmények

Tavasszal is Pisont István irányítja a Budapest Honvédot – hivatalos

Tavasszal is Pisont István irányítja a Budapest Honvédot – hivatalos

MTI
A szezon végéig Pisont István marad a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Budapest Honvéd vezetőedzője.

A kispesti klub december elején, Bódog Tamás menesztése után közölte, hogy a következő fordulókban a csapatot a korábbi kiváló labdarúgója irányítja.

„2020 tavaszán Giuseppe Sannino, december elején pedig Bódog Tamás távozása után vette át a Budapest Honvéd irányítását Pisont István, klubunk vezetése pedig úgy határozott, hogy a 2020/2021-es szezon hátralevő részében is egykori legendás játékosunk irányítja a kispestieket” – olvasható most a Honvéd honlapján.

Pisont István tavasszal Magyar Kupa-győzelemig vezette a csapatot, a bajnokságban pedig ötödikek lettek.

„Decemberben egy rendkívül nehéz időszakban vállalta megbízott vezetőedzőként az évből hátralevő négy meccset, amelyeken hét pontot szerzett a Honvéd, és végül elmozdult a kiesést jelentő helyekről” – emlékeztet a honvedfc.hu.

A Budapest Honvéd hétfőn kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.

További tartalmak