Musorujsag
Élő Eredmények

Zaj a csendben – Saját gyártású dokumentumfilmmel tisztelgünk a válogatott ősze előtt

MTVA
Zaj a csendben címmel saját gyártású filmet készített az M4 Sport a magyar labdarúgó-válogatott őszéről, amikor az együttes kijutott a koronavírus-járvány miatt idénről jövőre halasztott, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.


A több mint 100 perces film először szombaton lesz látható az M4 Sport csatornán. Az MTVA Sajtó Osztályának közleménye szerint nemcsak a sikeres Eb-kvalifikációt, hanem az ahhoz vezető utat is bemutatja, így a Marco Rossi szövetségi kapitánnyal készített interjúk mellett a válogatott játékosok személyes történeteiről is szó esik benne.

Tóth Bálint, az M4 Sport szerkesztője azt mondta, inkább „kordokumentumfilmnek” nevezné az alkotást, amelynek készítésekor Bulgáriában és Szerbiában, valamint a válogatott összes hazai mérkőzésén két plusz stábbal dolgoztak a kapuk mögött, így különleges, eddig még nem látott képeket és megszólalásokat tudtak megörökíteni.

„Természetesen az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzések és Eb-pótselejtezők legfontosabb történéseit is megmutatjuk, a játékosok külön történetei pedig az Izland elleni győztes mérkőzésen érnek össze” – mondta Tóth Bálint.

A közlemény szerint a filmben többek között Szoboszlai Dominik, Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Nikolics Nemanja, Loic Nego, Sallai Roland, Willi Orbán és Kalmár Zsolt „gondolataiba is betekintést nyerhetnek a nézők”.

A Zaj a csendben című filmet szombaton 19 órakor mutatja be az M4 Sport.

További tartalmak