Musorujsag
Élő Eredmények

Varga Roland az MTK-hoz szerződött

Varga Roland az MTK-hoz szerződött

m4sport.hu
Az idei szezonban mindössze négy bajnoki meccsen játszott a zöld-fehéreknél.

Varga Roland, a Ferencváros válogatott támadója az MTK-ban folytatja pályafutását. Az idei szezonban eddig mindössze négy bajnoki mérkőzésen (140 percet) lépett pályára a zöld-fehéreknél, és a BL-keretbe sem sikerült beférnie. Ebben szerepet játszott komolyabb sérülése, iletve az a tény, hogy a vezetőedző, Szerhij Rebrov jobban bízik az idegenlégiósokban.

Várható volt, hogy a 30 esztendős játékos a több játéklehetőség reményében váltani fog. Az elmúlt hetekben felmerült a Vasas és egy törökországi lehetőség is, végül mégis a kék-fehérek lettek a befutók.

Az MTK neve már korábban is felmerült, de a kék-fehérek nem akartak pénzt áldozni a játékos megszerzéséért. Varga eddig 230 elsőosztályú meccsen szerepelt, ezeken 69 gólt szerzett.

Tagja volt az egyiptomi 2009-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerző magyar együttesnek. A felnőtt válogatottban 19 alkalommal szerepelt, és 3 gólt szerzett, de nem tudott hosszabb távon alapemberré válni.

Klubváltásában szerepet játszhat, hogy jó teljesítményével visszaküzdheti magát a legjobbak közé is. A 2016-os Eb-re utazó csapatból az utolsó keretszűkítésnél maradt ki.

Fordított irányban is történt játékosmozgás: Gera Dániel és Katona Máté a címvédőnél folytatja.

További tartalmak