Musorujsag
Élő Eredmények

Pénteken is bejelentett egy horvát igazolást a DVTK, majd Suljicot is

dvtk.eu
Két újabb érkezővel gyarapodott a Diósgyőr kerete: Luka Marint az Osijektől érkezett kölcsönbe, Asmir Suljic pedig visszatért a magyar bajnokságba.

Marin 22 éves balhátvéd, az eszéki klub saját nevelése, aki az őszi idényt a szlovén Olimpija Ljubjanánál töltötte. Tavasszal azzal az edzővel dolgozhat együtt, Zejko Zekiccsel, aki az Osijeknél is lehetőséget adott neki az első csapatban – ami ezen időszakon kívül ritkán adatott meg számára –, és immár hatodik honfitársaként csatlakozott az új trénerét januárban kinevező DVTK-hoz a téli átigazolási szezonban.

Luka Marin (dvtk.eu)

Suljic korábban már évekig játszott a magyar élvonalban, az Újpesttel kupát, a MOL Fehérvárral bajnokságot nyert, összesen 108 bajnokin kilenc gól áll a neve mellett. A magyar útlevéllel is rendelkező bosnyák szélső 2018-as távozása óta szintén megjárta az Olimpija Ljubljanát, valamint a lengyel Zaglebie Lubint és az izraeli Makkabi Petah Tikvát.

Asmir Suljic (fotó: dvtk.eu)

A miskolci együttes sereghajtóként várja az OTP Bank Liga folytatását.

További tartalmak