Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferencváros BL-selejtezős ellenfelétől igazolt jobbhátvédet

m4sport.hu
A Ferencváros hétfőn bejelentette, hogy átigazolta az amerikai Henry Wingót a norvég Moldétől.
fotó: fradi.hu

A 25 éves futballista alapvetően jobbhátvéd, de a középpálya és a védelem mindkét oldalán bevethető.

2019-ben az MLS-ben szereplő Sounders FC-től szerződött a Moldéhoz, amellyel norvég bajnoki címet szerzett, majd az őszi Bajnokok Ligája-selejtezőben is pályára lépett, többek között a Ferencváros elleni playoffkör 3-3-as döntetlennel végződő első mérkőzésén.

Mivel a BL-selejtező rájátszásából a magyar bajnok jutott a főtáblára, a Molde az Európa Liga csoportkörében folytatta szereplését és az Arsenal mögött a második helyen végezve tovább is jutott a kieséses szakaszba. Wingo a csoportkörben 5 találkozón lépett pályára, négyet végigjátszott, közte az Arsenal elleni hazai és idegenbeli mérkőzést.

„A Bajnokok Ligája selejtezőjében már megtapasztalhattam, milyen képességű és csodálatos együttes a Ferencváros. Új kihívást kerestem, a Fradi pedig minden évben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért harcol, így örültem a megkeresésének. A csapat ősszel ott volt a Bajnokok Ligája csoportkörében és én is szeretném megtapasztalni, milyen a legmagasabb szinten futballozni. A védelem jobb oldalán tudom a legjobb teljesítményt nyújtani, minden edzésen hajtani fogok, hogy megkapjam a lehetőséget a bizonyításra” – nyilatkozta Wingo szerződése aláírását követően a klub honlapjának.

Wingónak a jobbhátvéd pozícióban Lovrencsics Gergővel és Boka Endrével kell megküzdenie a játéklehetőségért.

A Ferencváros télen már átigazolta Gera Dánielt és Katona Mátét az MTK-tól, míg Varga Roland a kék-fehérekhez távozott.

További tartalmak