Musorujsag
Élő Eredmények
×

Győrből igazolt a Milan

M4 Sport
Az olasz labdarúgó-bajnokságban listavezető AC Milan leigazolta Kerkez Milost a másodosztályú Győrtől.

A Merkantil Ligában kilencedik helyen álló ETO tájékoztatása szerint a 17 éves szerbiai magyar védő a milánóiak első csapatába érkezik, kedden pedig már Ibrahimovicékkal fog edzeni.

Az AC Milanhoz igazolt Kerkez Milos Paolo Maldini technikai igazgatóval és Frederic Massara sportigazgatóval (Forrás: ETO FC Győr)

A 17 éves futballista két és fél éve játszik a Győrben, a klub ügvezetője, Soós Imre pedig az m4sport.hu-nak elmondta, nagyon komoly jövőt jósol a balhátvédnek, akit személyesen az ötszörös BL-győztes, világbajnoki ezüstérmes, 126-szoros olasz válogatott Paolo Maldini sportigazgató választott.

„Milos az állami akadémiai rendszer első olyan terméke, aki a top öt európai bajnokság egyik topklubjába tudott igazolni. Olyan képességű fiatalember, aki nagy értéke lehet a magyar futballnak, gyors, robbanékony, és maga Paolo Maldini választotta ki.”

Az ügyvezető hozzátette, több nagy klub is érdklődött Kerkez Milos iránt, köztük a Juventus, a PSG, a Club Brugge és a Real Betis is.

„Maldinivel skype-on beszéltünk és eljutottunk addig, hogy konkrét ajánlatot tettek, tegnap éjjel kettőkor végeztünk. Magángépet küldtek a Ferihegyi reptérre. Ma 12-kor indult Milos Milánóba, ahol aláírta a szerződést. Már túl van az orvosi vizsgálatok zömén, átesett, holnap pedig már az első csapattal edz” – árulta el Soós Imre.

Az ETO tájékoztatása szerint a vajdasági születésű Kerkez Milos 14 éves korában került a Rapid Wienhez, majd két és fél évvel ezelőtt a győri Fehér Miklós Akadémiában folytatta pályafutását. Az NB II-ben 16-szor, a Magyar Kupában kétszer lépett pályára, a két sorozatban egy-egy gólpasszt adott.

Kaposi Dániel, a játékos menedzsere elmondta, a Milannál azt szeretnék, ha nyártól Kerkez Milos lenne Theo Hernandez mellett a másik balhátvéd az együttesben.

„A győri edzőimnek, főként Stark Péternek és Csató Sándornak nagyon köszönöm, hogy eddig terelgették a pályafutásomat, hogy megtalálták számomra azt a posztot, ahol a legtöbbre vihetem – idézte a 17 éves hátvédet a győri klub közleménye. – Az ETO-nál nemcsak jobb futballista lettem, de a fejem is benőtt, s ezt úgy gondolom, főként annak az időszaknak köszönhetem, amikor a vírus alatt, a hotelben több héten keresztül együtt lehettem a felnőtt csapattal, Priskin Tamáséktól nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt. Kijelenthetem, az ETO-család lett a második családom, soha nem fogom elfelejteni, amit itt kaptam” – fogalmazott a játékos, aki egyébként minden idők legjobb balhátvédjeként tekint Maldinire.

További tartalmak