×

Huszti Szabolcs és Toldi Gábor veszik át a DVSC irányítását

A DVSC bejelentette, hogy Huszti Szabolcs és Toldi Gábor közösen veszik át az eddigi vezetőedző, Kondás Elemér munkáját.

Toldi Gábor és Huszti Szabolcs (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a DVSC elnöke elvárásként fogalmazta meg a Nagyerdei Stadionban tartott keddi sajtótájékoztatón, hogy a Loki teljesítménye méltó legyen a városhoz, szimbolizálja Debrecent és a debreceni identitást is kifejezze.

A politikus szerint nemcsak az élvonalba visszajutás a cél, hanem olyan csapatot, közösséget kell építeni, amely öt-hat éves távlatban képes megvalósítani azt a törekvést, hogy öt idény alatt háromszor kijusson nemzetközi kupaporondra. Ehhez szervezeti és szerkezeti átalakítás kell, aminek része a vezetőedző-váltás is.

Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke hozzátette: ütőképes csapatot kell építeni, amely feljutva az NB I-be megállja a helyét. Az elmúlt időszakban nem láttak megfelelő fejlődést, ezért kellett változtatni.

Tőzsér Dániel sportigazgató arra a felvetésre, hogy Huszti Szabolcsnak nincs edzői múltja, azt válaszolta, százszázalékos bizalmat élvez edzőként is.

Toldi Gábor és Huszti Szabolcs (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)



A két szakember fél plusz két évre szóló szerződéssel kezdi meg a munkát Debrecenben. A sajtótájékoztató után találkoztak először a játékosokkal, a szakmai stáb további tagjait az elkövetkező napokban nevezik meg.

Huszti Szabolcs tavaly nyáron fejezte be pályafutását a MOL Fehérvár FC színeiben, szeptemberben lett a klub sporttanácsadója, de november végén távozott a székesfehérváriaktól. Toldi Gábort ugyanakkor jól ismeri, mivel amíg a Fehérvárnál dolgozott, az NB III-ban szereplő második csapat vezetőedzőjének munkáját is segítette.

A korábbi 51-szeres válogatott Huszti Szabolcs Toldi Gábor nevében is megköszönte, hogy a klub bizalmat szavazott nekik. Tisztában van vele, bátor elhatározás volt őket kinevezni, ám mint elmondta, igyekeznek tettekkel igazolni, hogy jó döntés született.

„Amikor másfél éve megsérültem, tudatosan készültem az edzői pályára. Azt gondolom, hogy a játékosként szerzett tapasztalataim által előnyöm van a többi szakvezetőhöz képest, ezt szeretném is átadni a játékosoknak” – mondta az M1 aktuális csatornán Huszti.

Huszti Szabolcs (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)



Az újdonsült vezetőedző kiemelte, játékosként és magánemberként is megalkuvást nem tűrő, céltudatos makacsság jellemezte, azt várja, hogy a DVSC futballistái is hasonlóan gondolkozzanak.

„Nem szeretném felforgatni a csapatot, folyamatában szeretném csepegtetni azokat a dolgokat, amivel eredményesek lehetünk. Biztos vagyok abban, hogy az elején sok hiba lesz a játékunkban, de az új játékstílus nem mehet az eredmény rovására, mert a közeli célunk, hogy azonnal visszajussunk az NB I-be” – fogalmazott Huszti Szabolcs.

A vezetőedző elmondta, a horvát Niko Kovactól tanult a legtöbbet, és az az elvárása, hogy a Debrecen domináljon a mérkőzéseken, kényszerítse rá az akaratát az ellenfelekre.

A DVSC 24 forduló után ötpontos előnnyel vezet az NB II-ben a Vasas előtt.