Horváth Ferenc: A futball ellen vétő csapatnak nagyon keményen kell melózni

A Ferencváros otthonában nem állt messze a pontszerzéstől Horváth Ferenc debütáló mérkőzésén a Budapest Honvéd, az edzőnek nem is volt panasza a labdarúgóira, ugyanakkor tudja, pontokra van szüksége csapatának, hogy bennmaradjon az OTP Bank Ligában.

A héten kinevezett tréner azzal kezdte, hogy a listavezető legyőzéséhez három dolog együttállása kell: hogy a Fradi rosszat napot fogjon ki, hogy az ellenfele jót, és kell a szerencse is.

„Ebből a szerencse az nagyon hiányzott” – és szerinte mindkét csapat jól teljesített. A sajátjai a második félidőben kimondottan jól, helyzeteket alakított ki és sokat birtokolta a labdát. „Nagyjából minden megvolt. De az a csapat, amelyik vét a futball ellen, az nem fog egyik pillanatról a másikra megváltozni. Itt nagyon keményen kell melózni azért, hogy a futball visszaadja, amit elvett eddig.”
Az FTC–Honvéd (1-0) utáni értékelések:


„A játék meg a hozzáállás miatt örülhetünk, de pontokat kell szerezni nagyon sürgősen és minél többet” – hangsúlyozta Horváth, bár hozzátette, ha bárki mással játszanak, nem a Fradival, akkor nyertek volna.