Musorujsag
Élő Eredmények

Jakabfiék Magyarországon játszanak a BL-nyolcaddöntőben

mti
A Jakabfi Zsanettet is soraiban tudó VfL Wolfsburg női labdarúgócsapata Gyirmóton játssza a nyolcaddöntő visszavágóját a Bajnokok Ligájában.

A norvég LSK Kvinner elleni párharc első mérkőzésére jövő szerdán kerül sor Wolfsburgban. A visszavágót a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások következtében nem rendezhetik meg a norvégiai Lilleströmben, ezért kellett új helyszínt keresni.

A gyirmóti Alcufer Stadionban sorra kerülő meccset március 10-én, szerdán játsszák.

A VfL Wolfsburg női csapata 2013-ban és 2014-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, 2016-ban, 2018-ban és tavaly pedig ezüstérmes volt. Jakabfi tavaly decemberben lemondta a magyar válogatottságot, majd egy hónappal később bejelentette, hogy az idény végén visszavonul.

További tartalmak