Musorujsag
Élő Eredmények
 

Bognár György a játékvezetőkről: Ez egy kontroll nélküli, belterjes világ, amivel kár szembeszállni

Bognár György a játékvezetőkről: Ez egy kontroll nélküli, belterjes világ, amivel kár szembeszállni

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Fehérvár vendégeként 2-2-es döntetlent játszó Paks vezetőedzője, Bognár György úgy illette erős kritikával a játékvezetőket, hogy nem is akart róluk nyilatkozni.

„Elégedett vagyok az egy ponttal, az utolsó 15-20 percben küzdeni tudásból a maximálisat adták a srácok, sok fiatal volt a pályán, legalább egy pontra rászolgáltunk és erre büszke is vagyok” – értékelt a Paks vezetőedzője, miután csapata kétgólos hátrányból állt fel a Vidi ellen.

A szakembernek az első félidő elején a negyedik játékvezetővel akadt nézeteltérése, tudomásunk szerint Bognár a tartalékbíró miatt nem látott jól a kispadról, ezért egy hűtőládára ült le.

A lefújás után erről is kérdeztük a vezetőedzőt.

„Nézd, nem akarok nyilatkozni a játékvezetésről, mert unalmas. Ez egy olyan kontroll nélküli, belterjes világ, amivel kár szembeszállni. Tehát én azt gondolom, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve” – zárta az interjút Bognár György.

További tartalmak