Musorujsag
Élő Eredmények

Tőzsér Dániel: Huszti fantasztikus vezető, Dzsudzsák példaértékű

Tőzsér Dániel: Huszti fantasztikus vezető, Dzsudzsák példaértékű

m4sport.hu
A tavaly az NB I-től 27 év után búcsúzó, idén a feljutás felé már Huszti Szabolccsal a kispadon menetelő, a Magyar Kupában pedig negyeddöntős Debrecen volt a téma az M4 Sport Góóól!2 című műsorában, vendégünk pedig Tőzsér Dániel sportigazgató.

A tavaly nyári visszavonulását követően sportigazgatói pozícióba kerülő Tőzsér a csapat irányítását februárban Kondás Elemértől átvevő Huszti Szabolcs és Toldi Gábor eddigi teljesítményéről elmondta, a sűrű futballnaptár (21 nap, 7 mérkőzés) miatt nehéz helyzetben vették át a kispadot, de úgy érzi, jó kezekbe került a szakmai munka.

Az edzőváltás szükségességét a téli felkészülés hiányosságaival, a keret állapotával és a gyengébb évkezdéssel indokolta. Az NB II-ben jelenleg éllovas DVSC legfőbb célja tavasszal a Merkantil Bank Liga megnyerése, a lehető legjobb szereplés a Magyar Kupában (az MTK az ellenfél a 8 között), valamint a keret felkészítése az NB I-re.

Tőzsér Dániel nemrég még a pályán harcolt a DVSC sikeréért, így érdekes helyzetbe került sportigazgatóként, hiszen olyan emberek sorsáról is kell döntenie, akikkel együtt játszott.

Erről azt mondta, „az üzlet az üzlet, itt barátságnak helye nincs”.

„Debrecenben elindult egy építkezés, de közben az elvárások is magasak. Akár az én, a vezetőedzőnk [Huszti Szabolcs], illetve a csapatkapitányunk [Dzsudzsák Balázs] és még jó néhány játékosunk nemzetközi futballban szerzett tapasztalata a DVSC-t előre fogják vinni. Ebben hiszünk és ezért dolgozunk minden nap.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Huszti Szabolcs egy fantasztikus vezetőtípus, egy-két nap alatt megnyerte az öltözőt, azon belül és kívül is pozitív visszajelzések érkeznek róla. Látjuk, hogy mi a probléma a csapatban, ezt meg is fogjuk oldani rövid időn belül.”

„Nagyon jól látja a futballt, ő legmegfelelőbb személy erre a feladatra” – így Husztiról.

Hozzátette, „fizikai és taktikai dolgokban szeretnénk leginkább előrelépni, ebben a sorrendben”.

A hétvégén visszatérését követő első gólját megszerző Dzsudzsák Balázsról feltett kérdésre válaszolva elmondta, „ugyanolyan játékos, mint bárki más a keretben, a múltja miatt, mint válogatottsági rekorder természetesen kitüntetett figyelmet kap. Amikor egy játékos megkönnyezi az első gólját, mert olyan bizonyítási vágy van benne, mint Balázsban, az példaértékű. Lehet, hogy nem a legeredményesebb szezonja van, de szeretném megvédeni, mert adott már 12 gólpasszt, minden erejével azon van, hogy a DVSC első osztályú legyen. Ne felejtsük el, hogy érkezése előtt 7 hónapig nem futballozott, ebben a korban ez már nem múlik el nyomtalanul, de le a kalappal előtte, mert nagy alázattal dolgozik. Jó helyen van nála a csapatkapitányi karszalag.”

Tőzsér zárásként hozzátette, ha egy év múlva megkérdezik, azzal lenne elégedett, ha a DVSC mindenki számára kellemetlen ellenfél lenne az élvonalban és a szurkolók elégedetten, mosolygósan sétálnának haza egy mérkőzés után.

További tartalmak