Musorujsag
Élő Eredmények

A ZTE a második csapatával áll ki az MK-negyeddöntőre

ztefc.hu
Az OTP Bank Ligában bennmaradásért küzdő Zalaegerszegnél úgy döntöttek a hétvégi bajnoki érdekében a szerdai MOL Magyar Kupa-negyeddöntőre a második csapatukkal utaznak el Kisvárdára.

A klubhonlapon idézett sportigazgató, Sallói István nehéz döntésről beszélt. „Természetesen az elsőosztályú tagság megőrzése élvezi a prioritást a szezonban, így az MTK Budapest elleni mérkőzésre való felkészülés a legfontosabb jelenleg csapatunk számára. Habár a kialakult helyzet okán egyeztettünk a Kisvárdával a párharc elhalasztásáról, a szabolcsiak vezetése elzárkózott a lehetőségtől. A hét folyamán számos meghatározó játékosunk tér vissza távollétéből és kezdi meg a tréningezést a kerettel. A szerdai megmérettetésen főként a második csapat tagjai fogják képviselni klubunkat, ezáltal tehermentesítve az első keretet” – indokolt.

A zalaiakat az elmúlt hetekben sérülések és a koronavírus is sújtotta, így a bajnokságban is tartalékosan kellett kiállniuk, és még ha a legutóbb pontszerzés a listavezető Ferencváros ellen azt jelentette, hogy elkerültek a kiesőzónából, a kiélezett versenyfutás elsőbbséget élvez, hiába a kiemelkedő kupaszereplés esélye.

A Kisvárdán Boér Gábor helyett ifjabb Bozsik József, a ZTE FC II edzője felel a szakmai munkáért, a felnőttcsapat keretéből csupán három, alig némi élvonalbeli tapasztalattal rendelkező labdarúgó Németh Dániel, Papp László és Szalay Szabolcs utazott el.

A Kisvárda Master Good – ZTE MK-negyeddöntőt 15 órától az m4sport.hu-n közvetítjük élőben.

 

További tartalmak