Musorujsag
Élő Eredmények

Szoboszlai csak májusban térhet vissza

mti
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója várhatóan májusban végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát.

A sérült játékos állapotáról menedzsmentje, az EM Sports Consulting adott tájékoztatást pénteken a közösségi oldalán. Kiemelték: a középpályás kezelése megfelelő ütemben halad, azonban a sérülés helye és jellege miatt fokozott türelemre van szükség. Ezzel együtt Szoboszlai készülhet a júniusi Európa-bajnokságra is.

🏥 Injury Update 🏥
Szoboszlai Dominik

A sajtóban egyre gyakrabban megjelenő, Dominik Szoboszlai sérülésével és…

Közzétette: EM Sports Consulting – 2021. március 19., péntek

A középpályás legutóbb december 20-án, még a Salzburg együttesében lépett pályára, akkor a Wolfsberger AC elleni 3-2-re elveszített hazai bajnoki összecsapáson 81 percet játszott. Az őszi idényben osztrák csapatában 22 mérkőzésen kapott lehetőséget.

Szoboszlait a téli átigazolási időszakban szerződtette az RB Leipzig – ahol válogatott társaival, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal szerepelhet egy klubban -, de ágyéksérülése miatt azóta sem tudott bemutatkozni. Érkezését követően a lipcseiek 16 összecsapásáról hiányzott már eddig.

Szoboszlai Dominik Lipcsébe igazolt (Fotó: dierotenbullen.com)

A Bundesliga utolsó fordulóját a május 22-i hét végén rendezik. A részben budapesti rendezésű Eb-n a társrendező magyarok a címvédő Portugália ellen kezdik meg szerelésüket június 15-én. Négy nappal később a világbajnok franciákkal találkoznak szintén a Puskás Arénában, majd 23-án az esélyesek közé sorolt németek vendégei lesznek Münchenben.

További tartalmak