Musorujsag
Élő Eredmények

Gólzáporos meccsen döntetlen a lengyelekkel az első vb-selejtezőn

m4sport.hu
Sallai góljával már a 6. percben vezettünk, a második félidő elején pedig már kettővel mentünk, de egy perc alatt egyenlítettek a lengyelek. A hajrában egy gyors gólváltással alakult ki a végeredmény.

A magyar labdarúgó-válogatott hatgólos döntetlennel kezdett Lengyelország ellen haza környezetben a jövő évi, katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek nyitókörében.

Remekül kezdett a magyar együttes, Fiola remek indítása után Sallai Roland már a 6. percben betalált. A folytatásban mentek ugyan előre a lengyelek, de a magyar védelem magabiztosan verte vissza a próbálkozásokat, igazán kidolgozott helyzetig el se jutottak Lewandowskiék.

Maco Rossi remekül megszervezte a csapat védekezését, amit jól mutat, Gulácsi Péternek az első félidőben nem volt igazán jelentős védeni valója, hiszen a lengyeleknek nem volt kaput eltaláló lövése sem.

A második félidő ugyanúgy kezdődött mint az első, lengyel rohamok, magyar gól. Lewandowskit szerelték határozottan a lengyel térfélen, Lovrencsics beadása után Sallai lövése lepattant egy védőről, de érkezett Szalai Ádám, aki a kapuba emelt.

A lengyelek hármat is cseréltek, és a 60. percben már 2-2 volt az állás, mindkét gól cserejátékos (Krzysztof Piatek és Kamil Jozwiak) szerezte. A magyar együttes azonban nem tört meg, Orbán góljával ismét előnybe került. A 82. percben aztán Lewandowski kihasználta első komoly helyzetét, ezzel beállítva a végeredményt.

A magyarok, akik hét mérkőzés óta veretlenek, vasárnap San Marino, jövő szerdán pedig Andorra vendégei lesznek.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)
gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
piros lap: Fiola (94.)
sárga lap: Fiola (8., 94.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai A. (86.), illetve Helik (34.), Bereszynski (49.)
Magyarország:
Gulácsi Péter – Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) – Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)
Lengyelország:
Wojciech Szczesny – Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) – Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski – Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)
Anglia-San Marino 5-0 (3-0)
g.: Ward-Prowse (14.), Calvert-Lewin (21., 53.), Sterling (31.), Watkins (83.)
Andorra-Albánia 0-1 (0-1)
gól: Lenjani (41.)

A tabella:
1. Anglia          1   1  –  –  5-0  3 pont
2. Albánia         1   1  –  –  1-0  3
3. Lengyelország   1   –  1  –  3-3  1
Magyarország    1   –  1  –  3-3  1
5. Andorra         1   –  –  1  0-1  0
6. San Marino      1   –  –  1  0-5  0

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1650106"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/03/DSZZS20210325023-1024x964.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak