Könyv született a Bajnokok Ligája-győztes Jakabfi Zsanettről

A jövő héten, március végén jelenik meg Elbert Gábor könyve Jakabfi Zsanett kétszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgóról.

MTI Fotó: Illyés Tibor



Az Amiről még nem meséltem könyvsorozat harmadik kötete 176 oldalból és 22 fejezetből áll, 25 fényképet tartalmaz – mondta a szerző csütörtökön az MTI-nek.

Időrendben Jakabfi visszavonulásának januári bejelentésével zárul a könyv, tehát csak a mostani idény hajrája nem szerepel benne. Elbert elárulta, hogy a támadó középpályás mesélt a gyerekkoráról, amit a Balatonnál töltött, a felfedezésének körülményeiről, az MTK-nál töltött budapesti időszakról, majd a 2009 óta zajló wolfsburgi pályafutásáról.

Külön fejezetet kapott a két Bajnokok Ligája-győzelem, valamint önálló szakasz szól arról, mitől lett Európa egyik legjobb női csapata a német Wolfsburg. Mindhárom komoly sérülése külön részt kapott, és van egy fejezet, ami a tiszteletről szól, vagyis arról, milyen nőként futballistának lenni. Jakabfi ezek után beszél a visszavonulásáról, illetve a magyar válogatottról, a címeres mez szentségéről is.

A könyvben megszólal Ralf Kellermann, a Wolfsburg korábbi vezetőedzője, akit a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a női csapatokkal foglalkozó edzők közül 2014-ben a világ legjobbjának választott.

„Kellermann elmondja, hogy amennyiben Zsanett a magyar helyett a német színeket választja, akkor stabil kezdőember lehetett volna a német válogatott legjobb időszakában, és most olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatná magát" – mesélte Elbert.

Hozzátette, a kötetben megszólal Nikandish Hossein, az MTK korábbi edzője, aki felfedezte Jakabfit, és Méry Rita, az MTK válogatott labdarúgója, aki a kezdeti lépéseit segítette a fővárosban. A tanulás, a sport és a sérülések kapcsán beszél Papp Eszter, volt válogatott kapus, aki immár a Sportkórház orvosa, nyilatkozik a válogatottbeli csapattárs Fenyvesi Evelin, akinek Jakabfi volt a példaképe, illetve Markó Edina szövetségi kapitány, aki már az utánpótlásban is edzője volt. Szintén mesél érdekes történeteket Michael R. Nagy, aki menedzserként 12 évig kísérte és segítette Jakabfi karrierjét.

A könyv betekintést enged a kulisszák mögé is, hiszen például van benne egy olyan rész, amelyben a főszereplő a Stamford Bridge-en játszott BL-döntőről elmeséli, hogy amikor egy beadás után a Chelsea játékosa a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, ő éppen szemben állt a játékvezetővel, egymás szemébe néztek, és azt várta, hogy befújja-e a tizenegyest, vagy nem.

Az előszót Berkesi Judit, az M4 Sport kommentátora és riportere írta, az utóirat pedig az elfogadásról szól.

„A célcsoport elsősorban az a sok kislány, aki elkezd futballozni, hogy azt lássák, ha egy Somogy megyei kis faluból el lehet jutni a világ csúcsára női labdarúgásban, akkor ők is meg tudják csinálni, hiszen csak a munkán múlik, tehát a könyv egy mintát próbál mutatni" – magyarázta Elbert Gábor. Hangsúlyozta, mivel kereskedelmi forgalomban is kapható lesz a kötet, bíznak benne, hogy a női labdarúgás, illetve Jakabfi Zsanett olyanok körében is népszerűbbé válik, akik eddig nem ismerték.

Jakabfi Zsanett, a német VfL Wolfsburg 31 éves támadójátékosa – akit Magyarországon tavaly kilencedszer választottak meg az év női labdarúgójának – január végén jelentette be, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Az egyetlen Bajnokok Ligája-győztes magyar futballista 2007 és 2020 között 62 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, és 31 gólt szerzett.

A Lengyeltótiban született Jakabfi előbb Somogyváron, majd 14 éves korától az MTK Hungária FC-ben játszott. Öt szezon alatt több mint száz gólt lőtt, és magyar bajnok lett, majd 2009-ben Wolfsburgba igazolt. Csapatával hatszor nyerte meg a német bajnokságot, és hatszoros kupagyőztesnek mondhatja magát. A Bajnokok Ligájában kétszer ért fel a csúcsra klubjával, amely az előző kiírásban is döntős volt, jelenleg pedig negyeddöntős.

Az Amiről még nem meséltem sorozat első kötete Székely Éva olimpiai bajnok úszóról szól – ezt csak oktatási célra használták, kereskedelmi forgalomba nem került –, a második részében pedig Ifj. Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívóval beszélgetett a szerző. A Jakabfiról szóló könyv kereskedelmi ára 4490 forint, de a kiadótól 3050 forintért megrendelhető.