Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hahn duplázott, a Paks simán legyőzte az MTK-t az NB I-ben

m4sport.hu/MTI
A Paksi FC 3–1-re legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
Hahn János gólöröme a Paks–MTK meccsen (Fotó: m4sport.hu)

A mérkőzés elején az MTK vezetett veszélyesebb támadásokat, de a Paksnak is több lehetősége akadt. A hazai csapat a félidő felénél már nagy fölényben futballozott, ebben szerepet játszott, hogy a vendégek sokszor vesztették el a labdát. Az öngóllal megszerzett vezetés, majd az újabb találat – Hahn idénybeli 15., élvonalbeli pályafutása 50. gólja – után egyre magabiztosabbá váltak a kreatívan játszó hazaiak, akik a szünetig további helyzeteket dolgoztak ki, igaz az MTK-nak is volt egy kapufája Varga Roland távoli lövése nyomán.

A szünet után igyekezett átvenni az irányítást az MTK, melynek védelme emiatt némileg kinyílt, ezzel pedig több lehetőség adódott a hazaiak előtt. Ennek ellenére sikerült a fővárosiaknak gyorsan szépíteniük azzal, hogy Schön pontos lövést eresztett meg egy szép elfutást lezárva. Nyíltabbá vált a mérkőzés, sokat támadott ekkor az MTK is, majd negyedórával a vége előtt Hahn már a 16. gólját szerezte egy megpattanó lövéssel. Mint később kiderült, ezzel el is dőlt a három pont sorsa, melyet összességében megérdemelten gyűjtött be a Paks.

Négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot zárt le a hazai csapat, melynek kispadján nem lehetett ott az eltiltását töltő Bognár György vezetőedző, akit koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek a napokban.

A két együttes előző két egymás elleni bajnoki összecsapásán is négy gól született: előbb a Paks győzött kapott gól nélkül, majd az MTK 3-1-re.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Paksi FC-MTK Budapest 3-1 (2-0)
Paks, zárt kapus, v.: Bogár
gólszerzők: Pintér Á. (26., öngól), Hahn (31., 75.), illetve Schön (56.)
sárga lap: Ádám (5.), Lorentz (78.), Lenzsér (82.), Szakály D. (91.)

Paksi FC:
Hegedüs – Lenzsér, Tamás O., Szabó J. – Osváth (Lorentz, 70.), Balogh B. (Papp, 56.), Bognár (Szakály D., 86.), Bertus – Hahn (Kulcsár, 85.), Ádám (Nagy R., 70.), Sajbán

MTK Budapest:
Mijatovic – Pintér Á. (Palincsár, 79.), Perkovic, Nagy Zs. – Ikenne-King (Alho, 65.), Dimitrov, Kata (Mezei, 39.), Herrera – Varga R., Miovski (Prosser, 79.), Schön

Értékelések a mérkőzés után:

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Paksi FC-MTK Budapest 3-1
ZTE FC-Diósgyőri VTK 2-0
Budapest Honvéd-Újpest FC 2-2

vasárnap játszották:
Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 0-0
Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 0-4
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0

A tabella:
1. Ferencvárosi TC       27 19   7   1    59-18  64 pont
2. Puskás Akadémia FC    27 16   3   8    39-31  51
3. MOL Fehérvár FC       27 11   8   8    50-32  41
4. MTK Budapest          27 10   8   9    39-36  38
5. Mezőkövesd Zsóry FC   27 10   8   9    31-34  38
6. Paksi FC              27 10   7  10    55-53  37
7. Újpest FC             27 10   5  12    37-53  35
8. Kisvárda Master Good  27  9   8  10    23-34  35
9. Budapest Honvéd       27  7   9  11    39-39  30
10. ZTE FC                27  8   5  14    44-50  29
11. Budafoki MTE          27  7   5  15    31-52  26
12. Diósgyőri VTK         27  6   5  16    28-43  23

További tartalmak