Musorujsag
Élő Eredmények

Hány pont kellhet a bennmaradáshoz?

m4sport.hu
A bajnoki hajrában a bronzéremért és a bennmaradásért fog végletekig izgalmas csata zajlani.

Már csak hat forduló van hátra a labdarúgó OTP Bank Liga küzdelmeiből, de az már szinte biztos, hogy a Ferencváros lesz a bajnok és kisebb csoda, vagy egy jelentős formahanyatlás kellene ahhoz, hogy ne a Puskás Akadémia legyen a második. A bronzéremért azonban még komoly harc várható, hiszen a jelenlegi harmadik MOL Fehérvár és a nyolcadik Kisvárda között mindössze hat pont a különbség.

De talán még ennél is nagyobb csata lesz a bennmaradásért. A 12. helyen álló DVTK egyre reménytelenebb helyzetben van, hiszen a még első osztályú tagságot jelentő, 10. helyen álló ZTE hat ponttal előzi meg.

Bár még a hátralévő fordulókban 18 pont szerezhető, jelenleg úgy tűnik, a két kieső a DVTK, Budafok, ZTE, Honvéd négyesből kerül ki. De vajon hány pont kell annak a csapatnak, amelyik bent akar maradni?

Az elmúlt években – amióta 12 csapatos az első osztály – a Vasasnak kellett a legkevesebb pont, az angyalföldiek 2016-ban 32 ponttal lettek tizedikek. Az azt követő három évben 37, 36 és 38 pont kellett a bennmaradáshoz, míg tavaly a Paksnak már 41. A tavalyi kieső Debrecen a 39 pontjával minden más évben elsőosztályú maradt volna.

Idén talán nem fog kelleni 41 pont, de a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, a 32 nem lesz elég a bennmaradáshoz. Nem elhanyagolható tény, hogy a jelenleg utolsó DVTK az elmúlt években háromszor is csak a legvégén, a lehető legkisebb különbséggel tudott első osztályú maradni.

A hátralévő fordulókban a ZTE otthon fogadja többek között a Honvédot és a Budafokot is, míg a budafokiak a zalaiakon kívül másik két riválisukkal játszanak otthon. A kispestiek helyzete nehéznek tűnik, hiszen riválisaik mellett többnyire az élmezőnyhöz tartozó csapatokkal játszanak, míg a diósgyőriek négyszer is otthon játszhatnak.

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 27 19 7 1 59-18 64 pont
2. Puskás Akadémia FC 27 16 3 8 39-31 51
3. MOL Fehérvár FC 27 11 8 8 50-32 41
4. MTK Budapest 27 10 8 9 39-36 38
5. Mezőkövesd Zsóry FC 27 10 8 9 31-34 38
6. Paksi FC 27 10 7 10 55-53 37
7. Újpest FC 27 10 5 12 37-53 35
8. Kisvárda Master Good 27 9 8 10 23-34 35
9. Budapest Honvéd 27 7 9 11 39-39 30
10. ZTE FC 27 8 5 14 44-50 29
11. Budafoki MTE 27 7 5 15 31-52 26
12. Diósgyőri VTK 27 6 5 16 28-43 23

További tartalmak