Musorujsag
Élő Eredmények

Pintér Attila bejelentette korábbi támadója szerződtetését

m4sport.hu
Pintér Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője csapata vasárnapi, Puskás Akadémia elleni összecsapása után elárulta, hogy a klub szerződtette Ulysse Diallót.
Ulysse Diallo visszatért Magyarországra (Fotó: MTI Fotó: Földi Imre)

A Mezőkövesd 2–0-ra kikapott a felcsúti alakulattól, a vereség után pedig a kövesdiek trénere, Pintér Attila arról beszélt, hogy csapatának megvoltak a lehetőségei, ám nem tudtak gólt szerezni.

„Azt gondolom, a mérkőzésben benne volt, hogy meg tudjuk fordítani, ellenfelünk kapusa óriási bravúrt mutatott be 1–0-nál, illetve mi sem találtunk kaput.”

A kihagyott helyzetek kapcsán érkező kérdésre a szakember elárulta, hogy a klub szerződtette azt az Ulysse Diallót, aki korábban játszott többek között a Ferencvárosnál, a Mezőkövesdnél, a Puskás Akadémiánál és az MTK Budapestnél is – a mali csatár nem lesz ismeretlen Pintér számára, Diallo ugyanis 2016-ban néhány hónapig Kövesden, majd aztán egy éven át Felcsúton is az ő csapatában játszott.

Diallo az NB I-ben összesen 73 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 17 gólt szerzett, emellett kiosztott öt gólpasszt is.

A támadó legutóbb az azeri Sabah FK-nál szerepelt, amelytől januárban távozott, így szabadon igazolhatóként érkezett a Mezőkövesdhez. Diallo állapotával kapcsolatban Pintér elárulta, hogy még nincs játékban, így vasárnap még az NB III-ban szerepelt – a csatár egyébként a Gyöngyös elleni bemutatkozásán rögtön betalált.

„Látjuk, hogy hol van hiányérzetünk, hogy hol vagyunk kevesen. Diallóról tudni kell, hogy hosszú időt hagyott ki, de bízom benne, hogy minél előbb bevethető lesz. Leigazoltuk. Ma játszott a harmadosztályban is, hogy minél több lehetőséget kapjon. Úgy gondolom, erőnlétben már utolérte magát, meglátjuk, a játékát tekintve mikor kerül olyan állapotba, hogy az első csapatnak is segíteni tudjon.”

(Pintér Attila meccs utáni nyilatkozatát 4.57-től tekinthetik meg)

 

További tartalmak